Európa Liga előzetes

A Fradi visszatér - nálunk élőben is

A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtök este visszatér az európai porondra. A zöld-fehérek legutóbb 2005-ben játszottak nemzetközi tétmérkőzést, azóta sok mindenen mentek keresztül, megjárták a másodosztályt is. Ezúttal az örmény Ulisses FC ellen kezdhetik meg az Európa Liga selejtezőit hazai pályán. A vendégekről a szakmai vezetők és a játékosok sem tudnak sokat, de mindannyian bizakodva várják a találkozót, amelyet a hathárom.hu szöveges formában élőben közvetít majd.

"Fekete ló az ellenfél, mivel nem kaptuk meg tőlük az UEFA által előírt egy mérkőzést tartalmazó felvételt, úgyhogy nem vagyok teljesen képben" - nyilatkozta honlapunknak a szerdai nyilvános edzés után Prukner László vezetőedző.

A szakember elmondta, hogy az Ulissestől csak egy húszperces, kézikamerával készült videót kaptak, amelyből sokat nem tudott leszűrni, de a látottak alapján a saját csapatát erősebbnek gondolja. Azt a játékosokkal egyetértve elismerte ugyan, hogy a csapatépítésnek csak az elején tartanak, de mind reális célnak tartják a hazai győzelmet.

Gyepes Gárbor, Rósa Dénes és Dragan Vukmir, a Ferencváros labdarúgói köszöntik egymást a skót Hearts ellen megynert UEFA-kupa mérkőzés után 2004 novemberében

"Agresszív együttes lesz az ellenfelünk, azt biztosan tudjuk, hogy keményen játszanak majd az örmények, így erre próbáltunk felkészülni" - mondta Csizmadia Csaba, a Ferencváros középhátvédje az ftc.hu-nak. "Természetesen győzni kell, előre nem tudom megmondani, hogy hány gólos előnnyel lennék elégedett, hiszen ez nagyban függ a játék képétől, de a lényeg, hogy nyerjünk, előnyt szerezzünk és továbbjussunk. Jobb csapat vagyunk az Ulissesnél, egyértelműen mi vagyunk a párharc esélyesei, és ezt be is akarjuk bizonyítani a pályán" - bizakodott a védő.

A beszámolók szerint az örmény csapatban a támadásokért felelős Grigorjan-Adamjan duóval, valamint a kapussal, Vladimir Malkovval kell vigyázniuk a zöld-fehéreknek. Emellett úgy tartják az ottani szakemberek, hogy elsősorban a védekezésére építenek, és nem valószínű, hogy ettől a stílustól a kétmérkőzéses párharc első, számukra idegenben játszott találkozóján el akarnának szakadni.

Az Ulisses fiatal klub, csak 2000-ben alapították, akkor még Dinamo-2000 FC néven. Azóta az új szponzorok és átalakulások miatt többször is névváltozáson esett át, de a kezdeti bizonytalanság után stabilizálódott a helyzete, és néhány gyengébb eredmény után 2009 és 2010 végén is a harmadik helyet érték el az örmény bajnokságban. Előbbi eredménynek köszönhetően indulhattak az Európa Liga tavalyi selejtezőjében, de 1-0-s összesítéssel már az első körben búcsúztatta őket az izraeli Bnei Yehuda.

A Ferencváros természetesen jóval büszkébb lehet a múltjára, hiszen az egyetlen csapat, amely európai kupát tudott nyerni, 1965-ben az Európa Liga egyik jogelődjét, a VVK-t. Ennek a sorozatnak és a KEK-nek is eljutottak később a fináléjáig, de több trófeát nem sikerült begyűjteniük. Ők voltak azonban az első magyar csapat, amely a Bajnokok Ligája főtáblájára került, az akkor még UEFA-kupa névre hallgató, de már csoportkörös második számú sorozat főtáblájára is ők kerültek fel egyedül. Ahogy a bevezetőben is említettük, azóta óriási mélységekben is járt a csapat - nem a pályán elért eredményei miatt -, de csütörtökön hozzákezdhet régi dicsősége visszaszerzéséhez.

A televízióban és a rádióban nem közvetített találkozót szöveges formában élőben követhetitek a hathárom.hu-n.

Európa Liga
1. selejtezőkör - 1. mérkőzés
Ferencváros vs. Ulisses - 19:00 óra