Wimbledon

Újabb pályát fedhetnek be a szervezők

  • VNA

Bevált a befedhető pálya ötlete Wimbledonban is, így a brit szervezők már újabb pálya befedésén gondolkoznak.

Újabb pálya befedésén gondolkoznak a wimbledoni teniszbajnokság szervezői. A füves pályás Grand Slam tornát szervező All England Club szóvivője a The Guardian című újság érdeklődésére elmondta, hogy valóban gondolkoznak azon, hogy a jövőben az 1997-ben átadott egyes pályát (Court 1) is befedhetővé tegyék. A hagyomány tiszteletéről híres Wimbledon sokáig ellenállt a technikai fejlesztéseknek, de végül az angolok is beadták a derekukat és a 2009-es tornára megvalósították azt a projektet, amellyel a center pályát – rossz idő esetén – be lehet fedni.

A 80 millió fontot felemésztő beruházás különösen az idei tornán mutatkozott hasznosnak, hiszen több napon keresztül is komoly záporok zavarták a versenyt, de a televíziós közvetítések (a fedett center pályának köszönhetően) végig zavartalanul mehettek. A rendező klub szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az utóbbi évekre kidolgozott közvetlen fejlesztések a hármas pálya (Court 3) mostani felújításával egyelőre véget érnek. Jövőre az olimpia tenisz versenyeinek amúgy is Wimbledon lesz a házigazdája, így akkor nem lesz lehetőség a létesítmény átépítésére, de a következő ütemben biztosan forró téma lesz még egy újabb, nagy lelátóval rendelkező pálya befedése.