Női kosárlabda

A szövetség elutasította a pécsiek nevezését

  • MTI

A Pécs 2010 nevezését nem hagyta jóvá a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ), így a baranyaiak nem indulhatnak a következő idényben a legrangosabb európai klubsorozatban, az Euroligában.

Az MKOSZ közlése az európai szövetség (FIBA Europe) nem fogadta el a nevezésekre vonatkozó halasztási kérelmét, így 15:30 óráig kellett leadni a jelentkezéseket.
   
"A minősítő bizottsággal történt konzultáció után, valamint a benyújtott dokumentumok értékelése alapján - különös tekintettel az adóhatósági- és vámigazolás hiányára - a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének nem áll módjában a Pécsi Női Kosárlabda Kft. Női Euroliga (ELW) nevezését jóváhagyni" - olvasható a közleményben.
   
Az MKOSZ vezetése döntéséről levélben tájékoztatta a klub ügyvezetőjét, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a nemzeti bajnokság nevezési határidejére sikerül az előírt feltételeket maradéktalanul teljesíteniük a pécsieknek.
   
"Az MKOSZ engem egyelőre csak szóban tájékoztatott, a levelet még nem kaptam kézhez.- mondta Rózsa Gábor, a pécsiek ügyvezetője a távirati irodának. - Az elmúlt hetekben 35 millió forintot fizettünk ki azoknak, akiknek kellett. Mindenkivel megállapodtunk, még olyanokkal is, akik ügyében nem kért konkrét lépést a szövetség, és minden kért papírt leadtunk. A csapat jövőjében kulcsfontosságú, hogy indulhat-e a nemzetközi kupában. A klubunk az elmúlt 15 évben mindig mindenben a szövetség rendelkezésére állt, legyen az edzői kérdés, játékosok elengedése vagy rendezvény megtartása, most viszont nem értékelték, hogy nálunk megindult a gazdasági stabilitást segítő folyamat" - fogalmazott Rózsa Gábor.
  
A magyar szövetség elnöksége múlt hét csütörtökön a nőknél az MKB-Euroleasing Sopron (Euroliga) és a SEAT Lami-Véd Győr (Európa Kupa), a férfiaknál pedig a Szolnoki Olaj KK és az Atomerőmű SE (mindkettő Eurochallenge Kupa) nevezését fogadta el, míg a Mediteam Szeged és a Pécs 2010 jelentkezését visszautasította. Utóbbi esetében az MKOSZ június 30-ig haladékot kért, de ezt elutasította a FIBA Europe, míg előbbi esetében a csapat működtetését átvevő gazdasági társaság nem tudott megállapodni egy játékosával a tartozás átütemezéséről, az együttes sem az Európa Kupában, sem a magyar bajnokságban nem indul.