Felkészülés

Kenesei duplázott a Haladásban, Hrepka góllal debütált az ezüstérmesnél

Bár Kenesei góljaival kétszer is vezetett a Haladás, végül meg kellett elégedniük a döntetlennel a bajnoki ezüstérmes Paks ellen.

Döntetlent játszott egymással a Haladás és a Paks felkészülési mérkőzésen Bükön. A találkozó után Aczél Zoltán elköszönt a próbajátékosoktól. A Haladás honlapjának Aczél Zoltán értékelt a találkozó után.

"Látjuk a hibáinkat, de az elején vagyunk még a felkészülésnek, így ezekbe túl mélyen még felesleges belemenni. A rögzített szituációknál voltak gondjaink, annak ellenére, hogy a csapat 8 hónapja együtt készül. Amit a második félidőben láttam, az viszont elkeserített. Olvastam a honlapon, hogy a 6-10. hely az elvárás, de ezt nem én mondtam, majd várjuk meg a felkészülés végét, és akkor elmondom én is, hogy mi a realitás a csapattal szemben. A próbajátékosoknak köszönjük, hogy itt voltak, ma utaznak haza" - mondta a szombathelyi vezetőedző.

Szombathelyi Haladás - Paksi FC 2-2 (2-1)

Bük, 250 néző
Vezette: Gál (Király, Magyar)

Haladás: Gőcze (Mursits 46.) - Schimmer (Nagy B. 55.), Guzmics (Oleta 55.), Nagy II., Tóth P. (Devecseri 46.) - Rajos (Szekulovics 55.), Iszlai (Kovács I. 46.), Irhás (Búrány 46.), Sluka (Ugrai 55.) - Halmosi (Sipos 55.), Kenesei (Simon A. 55.).

Paks: Pokorni Péter - Mészáros István, Racskó Roland, Szabó János, Báló Tamás - ifj. Haraszti Zsolt (Csehi Tamás 80.), Tamási Gábor, Nagy István, Heffler Norbert (Cziráki Attila 46.) - Hrepka Ádám (Feil Máté 46.), Pap Roland

Gólszerzők: Kenesei (2), ill. Hrepka, Tamási.