Vélemény

A Paks edzőmeccseken, a Fradi "próbajátékkal" jutna túl a selejtezők első körén

  • Göbölyös János

Az Európa Liga-selejtező első fordulójában érdekelt Ferencváros az örmény Ulisses, míg a Paks az andorrai UE Santa Coloma csapatával játszik. A második körben a paksiakra a lett Daugava vagy a norvég Tromsö, a Fradira pedig a walesi Neath vagy az Aalesund vár. Utóbbi párosítás egyébként egy ,,nagy találkozást” is tartogat, a jamaicai válogatott Jason Morrison, a zöld-fehérek korábbi játékosa ugyanis jelenleg a norvég csapatban légióskodik. A selejtező-sorozat második fordulójában tehát reményeink szerint három magyar együttesnek szurkolhatunk, hiszen ebben a szakaszban mutatkozik majd be a kupagyőztes Kecskemét a kazah Aktobe ellen. Esélyt latolgatni egyszerű, a meccseket lejátszani - és továbbjutni - kissé bonyolultabb, de megoldható. Sőt, mindhárom magyar résztvevőtől reálisan elvárható.

A magyar Ferencvárosnak és örmény ellenfelének, az Ulisszesznek, valamint a magyar Pakis SE-nek és andorrai ellenfelének, a Santa Colomának a neve olvasható többek között egy kivetítőn az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA egyik kupasorozata, az Európa Liga első selejtezőfordulójának sorsolásán az UEFA nyoni székházában.
Minden rosszban van valami jó. Hogy a magyar bajnokság második és harmadik helyezettjének már a nyár elején be kell szállnia a ,,selejtezők selejtezőjébe”, az rossz, annak viszont örülni kell (…), hogy ebből az 50-es csoportból a Paksot és a Ferencvárost is kiemelték, az UEFA-együtthatójuk ugyanis az első huszonötbe rangsorolta őket. Nem sokon múlott. A 25. helyezett Paksot egyetlen ezred pont választja el az utána következő északír Glentoran együttesétől, de a Fradi is súrolta a lécet a 24. pozíciójával. A felsőházban azért van néhány olyan együttes (Fulham, Elfsborg, Tromso, Trnava, Tbiliszi…), amelyik ellen közel sem lenne annyira egyértelmű a továbbjutás, mint az örmény és az andorrai alakulattal szemben.

Sírjunk, vagy nevessünk? Inkább gondolkodjunk!

Mondjuk azon, hogy az ilyen tutinak tűnő mérkőzéseken lehet a legegyszerűbben növelni azt a bizonyos mérőszámot, ami alapján az UEFA a sorsolásokat irányítja, azaz nem mindegy, hogy a Paks és a Ferencváros ,,csak” továbbjut az első körből, vagy mondjuk kettős győzelemmel teszi ezt. Természetesen hasonló megállapítás vonatkozik a Kecskemétre is, mert bár a kupagyőztesek erőnyerők, a második fordulósokat is kalap szerint osztályozzák.

Visszatérve a két legkorábban kezdő magyar csapathoz, a Paks igazi gyöngyszemet kapott - már ami az andorrai kisfalut körülölelő környezetet illeti. Az UE Santa Coloma a hasonló nevű, de FC jelű együttes fiókcsapataként működik, és tavaly majdnem sikerült legyőznie a ,,nagytestvért”. A sorsolás egyébként kisebbfajta zavart okozott a miniállamban, ugyanis a teljes andorrai mezőny két stadionban játssza a meccseit, az egyik 1300, a másik 850 férőhelyes. A felcserélt pályaválasztói jog is ennek tudható be (az első mérkőzés eredetileg Pakson lett volna), bár úgy gondolom, ebben a párosításban a legkevésbé zavaró, hogy hol lesz a visszavágó. Amiben a Coloma egyértelműen felülmúlja a Paksot, az a légiósok száma, amíg a magyar bajnoki ezüstérmes továbbra is tartja magát a ,,tisztán hazai” elvhez, addig az ellenfél két spanyol és egy portugál játékost is foglalkoztat, de korábban brazil és argentin labdarúgókat is igazolt - felteszem, nem elsősorban nyerészkedési célból, inkább amolyan olcsó marketing meggondolásból. A legutóbbi bajnokságban elért negyedik hely egyébként csalódást keltett Santa Colomában (2010-ben voltak ők másodikok is), ennek ellenére Lluis Miguel Aloy, a csapat spanyol vezetőedzője büszke arra, hogy ismét megmutathatja fiait Európának. Kis Károly pedig, bár nem mondja ki, de nyilván úgy van vele, hogy a két selejtező remekül beleillik a paksiak felkészülésébe, elvégre mégis csak nemzetközi mérkőzésekkel hangolhatnak a következő körre, ahol már lehet számolgatni a továbbjutáshoz szükséges pontokat és gólokat.

A Fradinak kinéz egy kellemes keleti kaland, ám hogy az Ulisses elleni visszavágó valóban az legyen, azt június 30-án kell előkészíteni. Hogy a gólokon kívül a jó játéknak is tapsolhatnak-e majd a szurkolók az Albert Stadionban, az még kérdéses, a keret ugyanis javában formálódik. Az NB I-es mezőny egyik legnagyobb átalakítása zajlik az Üllői úton, a távozók miatt féltucatnyi új játékost már igazolt a klub, legalább ugyanennyi szerződtetése még várható, a székház ezért ezekben a napokban inkább átjáró házként működik. Prukner Lászlóra tehát kettős feladat hárul, miközben a bajnoki rajtra ki kell alakítania az ,,új Fradit”, egy hét múlva az akkor éppen legerősebb csapattal le kell győznie az örmény ellenfelet. Azt az együttest, amelyik nem tartozik Európa legpatinásabb gárdái közé, de még hazájában sem dicsekedhet veretes múlttal. A 2000-ben alakult klub különféle, sokszor követhetetlen praktikáknak köszönhetően (kizárások, névváltozások, igazolások) öt éve ragadt meg az élvonalban, az utóbbi két idényben pedig bronzéremig jutott. A tavaszi-őszi rendszerben zajló örmény bajnokságban jelenleg szintén a harmadik pozíciót foglalja el, ám csupán két ponttal van lemaradva a Gandzaszartól, amely a neve ellenére vezeti a pontvadászatot. Az Ulisses egyébként igazodva a keleti trendhez, egyre több légióst próbálgat Jerevánba csábítani, van orosz és több grúz a keretben (ők azért félig-meddig otthon érezhetik magukat), de egy kongói és egy elefántcsontparti futballista is ott építgeti a karrierjét. Akire azért nem árt majd figyelniük a ferencvárosi védőknek, az Mihran Manaszjan, a középcsatár ugyanis a csapat legértékesebb labdarúgója, a transfermarkt.de 250 ezer euróra taksálja az árát. Ha valaki egyébként azt hiszi, hogy az örmények a Ferencváros nevének hallatán elkeseredtek, az téved, egyáltalán nem gondolják úgy, hogy lefutott a párharc, sőt, kifejezetten előnyösnek vélik, hogy a visszavágó Jerevánban lesz, bízva abban, hogy az esetleges hosszabbításban a hazai pálya előnye továbbjutást érhet számukra. Ha nagyon meg akarnám érteni a túlzott önbizalmukat, akkor két dolgot hoznék fel mellettük. Egyrészt egy szoros eredménnyel elrepülni a több mint 2000 kilométerre fekvő Jerevánba, valóban nem tűnik megnyugtatónak. Másrészt, és talán ez jelentheti a legnagyobb gondot, az Ulisses kerete stabil, folyamatosan játssza a bajnoki meccseit, Szevada Arzumanjan edzőnek tehát nem kell foglalkoznia a formaidőzítéssel. Hogy aztán ez a forma mit ér majd a Fradi ellen, az egy hét múlva kiderül.

Egy biztos, a Ferencvárosnak még ebben az átmeneti állapotában sem szabad megszédülnie az örmény örvénytől, mert ha így lesz, saját magát húzza le a mélybe.