London 2012

A skótók és a walesiek cáfolják, hogy megegyezés született a brit olimpiai foci-válogatottról

  • MTI

Brit Olimpiai Bizottság (BOA) bejelentése szerint közös labdarúgócsapat szerepel majd a jövő évi londoni olimpián, miután az angol, az északír, a walesi és a skót labdarúgó-szövetség között megszületett az erről szóló megállapodás kedden. Utóbbi két szervezet azonban gyorsan cáfolt.

A BOA azt is tudatta, hogy az egyezség a női együttesre is vonatkozik, amely először venne részt ötkarikás játékokon, míg a férfiaknál 52 év után lenne ismét egyesített válogatott. A szakvezető kinevezése a tervek szerint az év későbbi részében várható, s azt követően kezdődne meg a 18 labdarúgó kiválasztása.

Nem sokkal a bejelentés után azonban a skót és a walesi szövetség elnöke is kategorikusan cáfolta a megegyezést. Előbbi vezetője, George Peat saját bevallása szerint megdöbbenve hallotta a hírt, majd hozzátette, országa nem akarja, hogy bármi köze legyen az eseményhez. A walesi sportvezető, Phil Pritchard közölte, az általa vezetett szervezet semmiféle erre vonatkozó megállapodásnak nem részese.