NB I

Holland irányítót tesztel a DVSC - videó

A 27 éves Adnan Alisicet teszteli Kondás Elemér vezetőedző Debrecenben, aki 130 mérkőzésen lépett pályára a holland első és másodosztályban.

Debrecenbe érkezett a bosnyák származású, de Hollandiában született Adnan Alisic, aki próbajátékon vesz részt a DVSC-nél. A 27 éves játékos a középpálya több pontján is bevethető, eddig csak Hollandiában futballozott, legutóbb az Excelsior együttesében, ahol a 10-es számú mezt viselte. A dvsc.hu tájékoztatása szerint összesen 130 mérkőzésen lépett pályára a holland első és másodosztályban.