Férfi kosárlabda

Próbálok sok félpályás kosarat dobni Pakson - Kámán Tamás

A ZTE-től érkező irányító az Atomvárosban is próbálja tanácsokkal ellátni a fiatalokat, valamint segíteni Völgyi Péter munkáját.

Kámán Tamás követte edzőjét a Pakshoz

Kámán Tamás Völgyi Péter edzővel a következő szezontól nem a ZTE, hanem már az Atomerőmű SE sikereiért küzd. A ZTE egykori játékosa a paksiak hivatalos honlapjának nyilatkozott a Zalában eltöltött utolsó időszakról.

"Mi már éreztük a bőrünkön az anyagi nehézségeket, de mégis sikerült megint egy jó csapatot összehozni az edzőknek, ami a pénzügyi nehézségek miatt februárban széthullott. Elhagyott minket a két légiós, Voja pedig Paksra igazolt! Amilyen magasságokban voltunk a bajnoki cím után, olyan mélységekbe kerültünk ebben az időszakban. El kellett telnie bő 1 hónapnak, mire a csapat lelkileg össze tudta szedni magát, és 1-2 bravúrt bemutatva 6-ok lettünk a bajnokságban színmagyar csapattal" - nyilatkozta a válogatott játékos. 

Habár a 32 éves kosaras új helyre került, a beilleszkedéssel egészen biztosan nem lesznek gondjai.

"Nagyon örülök neki, hogy egy olyan csapathoz sikerült igazolnom, ahol ennyi ismerős van, sokkal könnyebb és gyorsabb lesz a beilleszkedés, hamarabb tudjuk elkezdeni az érdemi munkát. A Petinek a stílusát, taktikai elgondolásait nekem, nekünk már nem kell megtanulni, kis túlzással egy szóból értünk mindent. Én próbálom ugyanazt a játékot játszani, mint tettem korábban, irányítani, tanácsokkal ellátni a fiatalokat, segíteni a Peti munkáját és sok félpályás kosarat dobni Pakson" - utalt viccesen az atomvárosiak elleni emlékezetes triplájára.