Tour de France

Jégkamrában a kerekesek

  • VNA

A regenerációra is figyelnek a kerékpársportban, a Francaise des Jeux csapat külön jégkamrát üzemeltet majd az idei Tour de France során.

Különleges segédeszközt is alkalmaznak az idei Tour de France során a Francaise des Jeux csapat kerekesei. A három hetes körverseny során ugyanis az üzemi hőmérsékleten mínusz 150 fokon működő jégkamra áll majd a kerékpárosok rendelkezésére. Az évad csúcspontjának számító francia körversenyen a csapat profijai a szakaszok előtt és után is három-három percet töltenek majd el a kamrában regenerációs jelleggel.

„A módszer nem új, hiszen ezt már Kelet-Európában kifejlesztették jó harminc évvel ezelőtt. Nem teljesítményfokozásról beszélünk, hanem a versenyzők regenerációját szeretnénk javítani.” – nyilatkozta a csapat orvosa, Gerard Guillaume. Mivel a jelenleg érvényes szabályok értelmében injekció alapú megoldást csak vészhelyzetben alkalmazhatnak a csapatok, így egyre többen alternatív megoldásokat alkalmaznak.

„Eleinte egy kicsit kellemetlen érzés beülni, különösen a lábakban. Olyan érzés, mint ha egy jégtömlő lenne körben a lábamon, ami nem a legjobb dolog.” – nyilatkozta Sandy Casar a csapat kapitánya. A kezelés amúgy nem olcsó, hiszen egy főre 50 euróba kerül, így napi szinten 900 eurót költ majd a csapat a regeneráció ezen speciális fajtájára, igaz a Touron induló csapatok költségvetésében ez így sem jelentős tényező.