Női kézilabda vb-selejtező

Oda a világbajnokság, oda az olimpia

A német női kézilabda válogatott 27-22-re legyőzte a mieinket Győrben világbajnoki selejtezőn, így kettős győzelemmel jutott ki a világtornára. A magyar válogatott lemarad a vb-ről és az olimpiáról is.

Jó félház mellett kezdték meg a csapatok a bemelegítést, de a magyar csapat így is dörgő tapsot és fülsiketítő dudaszót kapott köszöntésképpen. Ahogy közeledett a meccs kezdete, szép lassan megtelt a Magvassy Sportcsarnok, és a kezdő sípszóra már csak egy-két üres szék maradt. A himnuszok után a 150. válogatottságát ünneplő Ferling Bernadettet köszöntötte a szövetség, majd felálltak a csapatok a kezdéshez. A mieinknél Pálinger állt a kapuban, rajta kívül pedig Kovacsicz, Tomori, Szucsánszki, Szamoránsky, Zácsik és Vérten voltak a pályán.

Az első támadásunk Zácsik betörési majd bejátszási kísérlete után Althaus kezében halt el, és ugyanő szerezte a mérkőzés első gólját is. Másodszor Zácsik átlövéssel próbálkozott, de ezt könnyen fogta a német kapus, Pálinger viszont bravúrt mutatott be Althaus újabb kísérleténél, és a gyors indulásból Vérten egyenlített. (1-1)

Sokáig sajnos nem tartottuk az állást, Nadgornaja vette vissza a vendégeknek a vezetést, és a támadásaink akadozni látszottak az első percekben. Szerencsénkre a németek szétforgácsolták a bal kapufánkat, és Pálinger is fogott egy újabb ziccert, így Görbicz a Szamoránsky által kiharcolt hetesből egyenlített. Az azonban gyorsan kitűnt, hogy a vendégek előszeretettel keresik a beállójukat, míg mi támadásban statikusak vagyunk, és lassúnak tűnő betörésekkel próbáljuk áttörni a falukat. Zácsik második gyengére sikerült átlövése után Mátéfi Eszter be is küldte a helyére Görbiczet. Ő gyorsan megpróbálkozott néhány fineszes figurával, és sikerült is magára húznia a védőket, aminek köszönhetően Szucsánszki majd Tomori révén eredményesek voltunk, így utolértük az ellépni látszó ellenfelet. (5-5)

A védekezésünk egy csapásra felkeményedett, mozgékonnyá és erőszakossá vált a falunk, és így Jurack és a többi átlövő is csak kikényszerített lövésekig jutott, amiket Pálinger könnyedén védett. A következő találatunkat megint Tomori szerezte, majd az ő gyengébbre sikerült passza után Görbicz szedte össze a labdát, és ugyanazzal a csuklómozdulattal fantasztikusan játszotta be Szamoránskynak, aki kétgólosra növelte az előnyünket. (7-5)

A német női kézilabda válogatott játékosa lő kapura a magyar válogatott ellen a két csapat világbajnoki selejtezőjén Győrben 2011 júniusában

Sajnos gyorsan hullámvölgybe kerültünk, miután Szabó közbenyúlása után gyakorlatilag megszereztük a labdát egy német támadásnál, de egymásra várva engedtük az ellenfélnek, hogy gólt szerezzen. Ezt követte két újabb gyors lerohanásos vendégtalálat egy-egy sikertelen magyar támadás után, és máris ott volt az előny. (7-8)

Mátéfi Eszter kikérte az idejét, és ha a támadásaink nem is váltak azonnal hatékonyabbá, a visszarendeződésünk feljavult, és többször is szépen állítottuk meg a gyors német akciókat. Szamoránsky egalizált újra, és bár megsérült, folytatni tudta a játékot. Kellett is, mert újra vezetést szereztek a németek, és megint az általa kiharcolt hetesből tudtunk egyenlíteni. (9-9)

Hiába védekeztünk azonban újra jól, Schülke remek napot fogott ki, és kifogta Kovacsicz kísérletét is, ami után Althaus büntetőt harcolt ki, és újra ott volt az előny - összesítésben persze szinte végig. Görbicz következett egy találattal, de Loerper könnyedén tört át a falunkon, ráadásul Szamoránskyt kiküldték két percre. A hátrányból azonban mi jöttünk ki jól, és utána Vérten 11-11-re alakította az állást.

Jurack ezerötszázvalahányadik válogatott góljával újra a németek vezettek, és ott is megadták a játékvezetők az első két percet. Sajnos úgy tűnt, ezen a napon a hátrányban lévő csapatoknak kedvezett a szerencse, a vendégelőny ugyanis háromgólosra nőtt. Tomori betörése után Görbicz hetesből szépített (12-14), majd Heine Jensen időt kért hét másodperccel a félidő vége előtt. Az általa bemondott figurát nem tudták végrehajtani a németek, mivel Nadgornaja középre tartó lövését Pálinger simán fogta.

Az idő közben letelt, így maradt az állás. Összesítésben tehát négygólos előnyben volt Németország, nagyon nehéznek tűnt a fordítás. Főleg, hogy viszonylag sok gól esett az első játékrészben, azaz valószínűnek tűnt, hogy elérik a 24 találatot, azaz az idegenben lőtt több gólunkra nem apellálhatunk. Védekezésben és támadásban is volt mit javítani a játékunkon. Hátul a félidő közepétől eltekintve nem tudtunk elég mozgékonyak lenni, az átlövőkre nem léptünk fel, ha igen, akkor a beálló környékén nem maradt senki. Elöl pedig szintén kevés volt a mozgás, ebből kifolyólag nem tudtuk megbontani a német védelmet, csak a blokkok által kijelölt folyosókba lőttünk - azt is erőtlenül -, azok túlsó végén viszont sokszor a kapus állt.

A szünet után hiába kezdtünk egy kivédekezett vendégtámadással, Bulath lövése elakadt Schülkében, Althaus pedig 12-15-re alakította az állást. Irányítóba Kovacsics érkezett, aki védekezésben zavaróként próbált belépni a passzsávokba. Sajnos elsőre nem sok sikerrel, Nadgornaja volt eredményes, ráadásul Tomorit kiküldték. Ezt ki is tudták használni, miközben mi kétszer egymás után a kapusba lőttük a labdát. Görbicz találata sem sokat segített, újabb gólokat kaptunk, 13-20-nál pedig biztosnak tűnt, hogy nemcsak a vébére való kijutás, a hazai győzelem is elúszik. Ez tudatosult a közönségben is, hosszú másodpercekig csak a német szurkolók dobolása hallatszott a csarnokban.

Pálingert Herr váltotta, fogott is két lövést, miközben Görbicz lőtt egy hetesgólt. Schülke újabb parádés védést mutatott be - Bulath elhajlásos lövését rúgta ki, miközben már a másik irányba dőlt -, Jurack pedig újra hétgólosra növelte a vendégelőnyt. A lányok küzdöttek, de az önbizalmukkal érezhetően baj volt, egyedül Görbicz mert bemenni a falba egy-két kemény pofonért. Hiába lőtt azonban újabb szép szólógólt - negyedóra alatt csak ő volt eredményes -, kettőt kaptunk válaszul. (15-23)

A következő találatunkat is a győri irányító szerezte a Bódi által kiharcolt büntetőből. A 18. percben érkezett a második félidő első jó magyar bejátszása, Szamoránsky lőtt belőle gólt. (17-23)

Ebben az időszakban két kétpercet is kaptak a németek egymás után, de nem tudtunk közelebb lopózni. Ekkortájt már felhangzott egy-egy "Szégyen!" kiáltás is a nézőtérről, illetve a szövetségi kapitányt is elővették a szurkolók.

A hajrára fordulva Kovacsics újabb két percet harcolt ki, aminek köszönhetően mi voltunk eredményesek kétszer egymás után. Az állás ekkor 20-25 volt.

A hajrában kicsit elléptek a vendégek, végül Görbicz időntúli hetese állította be a 22-27-es végeredményt. A németek így kettős győzelemmel jutottak a vébérre, nekünk pedig az olimpiai esélyünk is elúszott. A pekingi játékokon negyedik magyarok vb-ről utoljára 1990-ben, olimpiáról pedig 1992-ben hiányoztak, és ez a mostani óriási kudarc alapvetően meghatározza a női szakág közeljövőjét.

Női kézilabda világbajnoki selejtező

Magyarország-Németország 22-27 (12-14)

Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok, 2700 néző,
Vezette: Abrahamsen, Kristiansen (norvégok)

Gólszerzők: Görbicz 10/6, Vérten 3, Tomori 3, Szamoránsky 3, Szucsánszki 2/1, Hornyák 1, illetve Nadgornaja 8/3, Melbeck 4, Jurack 3, Wohlbold 3, Augsburg 2, Müller 2, Loerper 2, Althaus 2, Klein 1
   
A párharcot kettős győzelemmel, 53-46-os összesítéssel a német válogatott nyerte.