Magyar válogatott

Nagyon fontos győzelmet szereztünk - Lipták Zoltán

A Videoton védője szerint érződött a két csapat közti különbség, de végig koncentrálniuk kellett hátul is, főleg a csúszós talaj miatt.

Lipták Zoltán szerezte a San Marino ellen 3-0-ra megnyert Eb-selejtező első gólját. A Videoton védőjének ez volt az első találata a címeres mezben.

"Csodálatos érzés volt gólt lőni a válogatottban, az pedig külön öröm számomra, hogy ezzel a találattal szereztük meg a vezetést San Marino ellen. Az elképzelés természetesen az volt, hogy fejelni jövök előre a szögletnél, el is indultam a rövid sarok irányába, azonban láttam, hogy a labda átjön a túloldalra, így visszahátráltam és szerencsére pont elém került a Vanczák által még megcsúsztatott laszti, amit kapura lőttem és az a hálóban kötött ki. Tényleg nagyon boldog vagyok, és erre a gólomra mindig emlékezni fogok, hiszen ez volt az első találatom a nemzeti csapatban. Örülök annak is, hogy jól ment a játék, igaz érződött a két csapat közti különbség, de végig koncentrálnunk kellett hátul is, főleg a csúszós talaj miatt. Nagyon fontos győzelmet szereztünk és a gólom miatt is, meg a 3 pont miatt is nagy élmény volt ez a mérkőzés" - mondta a fehérváriak védője a vidi.hu-n.