Átigazolás

Ferguson bevásárol, a Blackburn védője szinte már a Unitedé

Angol források szerint Phil Jonesra, a Blackburn 19 éves védőjére már csak az orvosi vizsgálatok várnak, mielőtt a Manchester Unitedhez igazolna. Alex Ferguson közben a középpályára és a csatársorba is igazolna, és vannak is kiszemeltjei.

Jones 17 millió euróért kerülhet a Vörös Ördögökhöz, és valószínűleg öt évre ír alá Manchesterben. Korábban azt feltételezték, hogy a Liverpool játékosa lesz, de végül Alex Ferguson jött ki jobban az érte folyó versenyből. A skót menedzser állítólag már másfél éve figyeli a fiatal játékost, aki középső védőként és védekező középpályásként is bevethető.

Phil Jones és Adrej Arsavin küzd a labdáért a Blackburn-Arsenal mérkőzésen 2011-ben

A Blackburnben 26 bajnokin lépett pályára az elmúlt szezonban, és szakértők szerint az angol válogatott egyik stabil játékosa lehet a jövőben. Az U21-es együttesben mindenesetre már számítanak rá, ott lesz a hétvégén kezdődő korosztályos Európa-bajnokságon.

Érdekes egyébként, hogy a skót menedzser a hírek szerint még nem akarta megvásárolni Jonest, de a Liverpool nyomása miatt rákényszerült. Így elképzelhető, hogy a következő idényben kölcsönadja a játékost, talán épp Blackburnbe küldi vissza erősödni.

Ahogy arról korábban nyilatkozott, szinte minden posztra keres új embereket, így nem meglepő, hogy középpályásokat és csatárokat is emlegetnek, mint a Manchester United lehetséges célpontjait. Például Steven Defourt, a belga Standard Liége játékosát, akit valószínűleg a visszavonult Paul Scholes utódjaként vetne be.

Sir Alex szintén szeretné megszerezni Ashley Youngot az Aston Villától. A két klubnak azonban még van egy kis egyezkednivalója - a hírek szerint 18 millió lenne a szélső ára -, emiatt véglegesen csak a jövő héten zárulhat le az átigazolás, mivel a hétvégén lesz Young esküvője.

A menedzser egy másik szélsőt is figyel, méghozzá a Southampton játékosát, Alex Oxlade-Chamberlaint. Igaz, érte Arséne Wengerrel, az Arsenal edzőjével is meg kell küzdenie.

Végül pedig Eden Hazardot, a Lille Év játékosa-címert nyert támadó középpályását emlegetik, mint jövőbeli United-futballistát. A francia klub illetékesei állítólag a megfelelő összegért hajlandóak lennének megválni a 20 éves tehetségtől, akiért a Vörös Ördögök mellet a Bayern München és az Inter is sorban áll.