Átigazolás

Doni szoríthatja ki Gulácsit a Liverpoolból

Ügynöke szerint Doniéber Alexander Marangont, ismertebb nevén Donit, a Roma kapusát szeretné megszerezni a Liverpool. Pepe Reina, a Vörösök jelenlegi hálóőre stabil kezdőnek tűnik a csapatban, de ha őt ki tudná szorítani a brazil, akkor is valószínű, hogy Gulácsi Péter járna a legrosszabbul ezzel az átigazolással.

Doni, a Roma kapusa 2011 tavaszán

"Beszéltem a Romával hétfőn, és azt mondták, tárgyalnak a Liverpoollal Doniról" - nyilatkozta Ovidio Colucci, a kapus menedzsere. "Amint ők megegyeztek, mi is kapcsolatba léphetünk az angol klubbal. Doni nagyon boldog lenne, ha a Liverpoolhoz igazolhatna, és a Premier League-ben játszhatna."

Azt így elsőre nehezen tartjuk elképzelhetőnek, hogy a brazil hálóőr kiszoríthatná Pepe Reinát, inkább az tűnik valószínűnek, hogy a kispadra szerződtetnék. Ez pedig nem túl jó hír Gulácsi Péternek, aki ebben a szezonban a Vörösök második számú kapusa volt, de a jelek szerint Kenny Dalglish nem elégedett vele.

Doni egyébként hazájában négy csapatban is védett - a Cointhiansban, a Santosban, a Cruzeiróban és a Juventudéban - mielőtt 2005-ben a Romához igazolt volna. Eleinte az akkoriban utánpótlás-válogatott Curci mögé szorult a rangsorban, de később helyet követelt magának a kezdőben. Tökéletesen azonban egyik edzője sem bízott meg benne, időről időre kikerült a csapatból. Hol Artur, hol Júlio Sérgio került a helyére, így a 2010-11-es szezonban csak 16-szor kapott lehetőséget.