Magyar válogatott

Eddig hibátlan a mérlegünk Luxemburg ellen

A magyar labdarúgó-válogatott pénteken felkészülési mérkőzésen lép pályára Luxemburgban, ez lesz a két csapat tizedik egymás elleni találkozója.

A magyar válogatott játékosai csoportképen.
A magyar és a luxemburgi válogatott először 1938-ban mérkőzött meg egymással, akkor barátságos összecsapáson bizonyult jobbnak együttesünk, amely 6:0-ra győzte le ellenfelét. Második alkalommal, 1946-ban is barátságos mérkőzésen mérte össze tudását a két együttes, majd négy Eb-, és két vb-selejtező következett, mindannyiszor magyar győzelemmel.

A két válogatott eddigi utolsó találkozóját 2003 áprilisában rendezték, akkor barátságos meccsen 5-1-re diadalmaskodtak a mieink. A nyolc évvel ezelőtti mérkőzésen a jelenlegi keretből ketten is eredményesek voltak, Szabics Imre két gólt lőtt, míg a sérülése miatt a pénteki találkozót kihagyó Gera Zoltán egyszer talált a kapuba (rajtuk kívül Lisztes Krisztián és Kenesei Krisztián íratkozott fel a gólszerzők közé).

A legnagyobb különbségű magyar győzelem 1975-ben született meg, ekkor Szombathelyen játszott Eb-selejtezőt a két gárda, a mienk úgy nyertek 8-1-re, hogy Nyilasi Tibor öt gólt szerzett a találkozón. A legszorosabb meccset 1993-ban vívta a két csapat, ekkor Détári Lajos találatával 1-0-ra győzött válogatottunk a budapesti vb-selejtezőn. Az egymás elleni találkozók gólkülönbsége 46-10, vagyis gólátlagunk meghaladja az ötöt.

Luxemburg ellen Nyilasi Tibor minden idők legeredményesebb magyar futballistája, az említett mesterötösön kívül további három alkalommal vette be kapujukat. Szendrői Lajos, Puskás Ferenc, Deák Ferenc és Póczik József három-három alkalommal volt eredményes pénteki riválisunk ellen.

A két válogatott eddigi mérkőzései:

1938. 01. 16. Luxemburg-Magyarország 0-6 (0-1)
Gólszerző: Szendrői L. (3), Kállai L., Zsengellér Gy., Miklósi I.

1946. 10. 31. Luxemburg-Magyarország 2-7 (1-3)
Gólszerző: Puskás F. (3), Deák F. (3), Nagymarosi M.

1974. 10. 13. Luxemburg-Magyarország 2-4 (2-2)
Gólszerző: Nagy L. (2), Horváth J., Bálint L.

1975. 10. 19. Magyarország-Luxemburg 8-1 (4-0)
Gólszerző: Nyilasi T. (5), Pintér S., Wollek T., Várady B.

1983. 03. 27. Luxemburg-Magyarország 2-6 (1-2)
Gólszerző: Póczik J. (3), Nyilasi T., Pölöskei G., Hannich P.

1983. 04. 17. Magyarország-Luxemburg 6-2 (3-0)
Gólszerző: Nyilasi T. (2), Kiss L., Hajszán Gy., Szentes L., Burcsa Gy.

1992. 09. 09. Luxemburg-Magyarország 0-3 (0-1)
Gólszerző: Kovács K. (2), Détári L.

1993. 10. 27. Magyarország-Luxemburg 1-0 (1-0)
Gólszerző: Détári L.

2003. 04. 30. Magyarország-Luxemburg 5-1 (1-1)
Gólszerző: Szabics I. (2), Gera Z., Lisztes K., Kenesei K.

Forrás: mlsz.hu