Magaslabda

A válogatottság nem önként jelentkezés alapján történik - Egervári Sándor

A magyar válogatott szövetségi kapitánya a hathárom.hu-nak beszélt a Luxemburg és San Marino elleni mérkőzésekről, a felzárkózó Németh Krisztiánról és Bogdán Ádám esetleges bemutatkozásáról.

Egervári Sándor örül Németh Krisztián felzárkózásának - Fotó: AFP

A magyar válogatott a Luxemburg elleni felkészülési mérkőzéssel, majd San Marino elleni Eb-selejtezővel zárja az idényt. Ennek apropóján a nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Egervári Sándor volt a hathárom.hu rádióműsorának, a Magaslabdának a vendége.

„A sorsolás hozta így számunkra, hogy San Marinóval kell megmérkőznünk a nyár folyamán, ehhez kerestünk egy megfelelő ellenfelet, hogy ne a szabadságról érkezett játékosokkal induljunk neki a selejtezőnek. Ezért lekötöttünk egy meccset Luxemburg ellen, azért, hogy egy hasonló kaliberű csapattal álljunk majd szemben. Szeretnénk a három pontot megszerezni, és ezzel együtt a fontos FIFA-ranglista pontokat is begyűjteni. Július 28-án már a 2014-es brazíliai világbajnokság sorsolása következik, és nem mindegy, hogy a harmadik, vagy a negyedik kalapba kerülünk.”

Németh Krisztiánra kitérve a kapitány elmondta, remekül dolgozik a válogatott edzőtáborában a Görögországban légióskodó támadó, ezért megérte őt behívni annak ellenére, hogy klubjában többnyire csak a kispadon kap helyet.

Az MLSZ elnökség célkitűzései között az is szerepel, hogy menet közben ki kell alakítanunk a válogatott gerincét és egy új csapatot. Ehhez nekünk mindenféleképpen a csapatépítésben is kell gondolkodnunk, és az a játékos, aki a világ elitjébe tartozott a korosztályában, neki lehetőséget kell biztosítanunk. Mivel három csatárunk is sérült, így ez a lehetőség megadatott, és nagy öröm, hogy Krisztián megpróbál felzárkózni társaihoz, nem látszik rajta, hogy a görög bajnokságban csak epizódszerepet kapott.”

„A válogatott keret kijelölése a szakmai stáb felelőssége, nem önként jelentkezés alapján történik – utalt Tőzsér Dániel múlt héten tett nyilatkozatára a válogatott kapitánya. -  Mi most így láttuk jónak, nyilván megvannak az értékei a keretbe meghívott játékosoknak, ami mentén elvárhatjuk, hogy nem csak csapatépítés, de eredményesség kapcsán is megállják a helyüket.

A kapitány előrevetítette, Bogdán Ádám minden bizonnyal bemutatkozhat a válogatottban az előttünk álló mérkőzések egyikén.

Jó esélye van arra, hogy átessen a tűzkeresztségen, és egy picit felgyorsítjuk ez által a fejlődését” - jelentette ki a kapitány, aki elmondta, az Eb-selejtezőkön a második hely lenne az álmaink kategóriája, de a harmadik pozíciót sem nevezhetnénk rossz eredménynek.