U21-es válogatott

Róth Antal kijelölte keretét a Touloni Tornára

Róth Antal szövetségi edző a hétfő délelőtti edzést követően kijelölte az U21-es válogatott 20 fős keretét. A magyar korosztályos válogatott kedden utazik a dél-franciaországi Toulonba, ahol csütörtökön, Kína ellen játssza első csoportmérkőzését - számolt be a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos oldala.

Péntek óta az U21-esek nem hivatalos világbajnokságára, a Touloni Tornára készül az MLSZ telki edzőközpontjában a magyar korosztályos csapat, amelynek felkészülését sérülések nehezítették az utóbbi napokban (Lázár Bence és Tischler Patrik már az edzőtáborozás kezdete előtt jelezte, hogy kihagyja a nemzetközi tornát, és nem jött rendbe Balázs Benjámin vállfájása sem). Simon Ádám is kisebb sérüléssel bajlódott a hétvége folyamán, az elsőre komolynak tűnő hátproblémáról azonban kiderült, hogy nem súlyos, a középpályás végül a szakmai stáb rendelkezésére tud állni.

"Kikértük az MLSZ orvosi bizottságát vezető dr. Varga Péter Pál véleményét is, aki arról tájékoztatott bennünket, hogy Simon Ádám állapota megnyugtató, várhatóan bevethető állapotban lesz a mérkőzésekre" - mondta el Róth Antal.

A mieink június 2-án, 16.45 órakor Kína ellen játszanak Hyeresben, két nappal később, 16.15-től Nizzában Mexikó következik, majd az utolsó magyar vonatkozású csoportmeccset június 6-án, 18 órától Aubagne-ban rendezik. Az elődöntőket június 8-án tartják, a döntő 10-én lesz Toulonban.

Az első két csoportmérkőzést élőben közvetíti az Eurosport2.

Az U21-es válogatott kerete:
Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool FC), Megyeri Balázs (Olimpiakosz FC).
Védők: Szokol Zsolt (Újpest FC), Fiola Attila (Paksi FC), Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest), Litauszki Róbert (Újpest FC), Kádár Tamás (Newcastle United FC), Sváb Dániel (Ferencvárosi TC), Katona Máté (Vasas).
Középpályások: Kiss Máté (Győri ETO FC), Simon Krisztián (Feyenoord), Bódi Ádám (DVSC-TEVA), Simon Ádám (Szombathelyi Haladás), Tajthy Tamás (Újpest FC), Gosztonyi András (Videoton FC), Balogh Balázs (Újpest FC), Egerszegi Tamás (Újpest FC).
Csatárok: Balajti Ádám (Újpest FC), Eppel Márton (MTK Budapest), Futács Márkó (FC Ingolstadt 04).