Női kézilabda

Elengedik a debreceni játékosokat a válogatottba

  • MTI

László Péter, a a DVSC-Korvex szakosztályvezetője hétfőn este a Magyar Rádiónak elmondta, hogy Gellén András a klub honlapján megjelent blogbejegyzésével is szerette volna felhívni a figyelmet a kialakult súlyos helyzetre, de tiltásról nincs szó.

"Természetesen elengedjük a játékosokat" - fogalmazott, majd hozzátette, a játékszabályzat sem tenne lehetővé hasonló lépést, egyúttal bíznak abban, hogy az "illetékesek majd felkapják a fejüket."

"Számunkra is fontos a Németország elleni mérkőzés" - szögezte le László.

Kedden 17:30 órakor az osztrákok ellen zártkapus, nem hivatalos találkozót vív az együttes, ezután csökkenti 18-ról 16 fősre a keretet Mátéfi Eszter szövetségi kapitány.

A vb-selejtező első találkozója vasárnap 18:30-kor lesz Balingenben, a visszavágónak jövő szombaton Győr ad otthont 17:30-as kezdéssel. A párharc győztese vehet részt a decemberi, olimpiai kvalifikációs brazíliai vb-n, míg a vesztes biztosan lemarad a 2012-es londoni ötkarikás játékokról.