Vezetőváltás

Leváltották a súlyemelő szövetség főtitkárát

  • MTI

Főtitkárcsere történt a hazai súlyemelőknél: a sportági szövetség (MSSZ) szombati rendkívüli elnökségi ülésén felmentették a tisztet 2005 vége óta ellátó Halász Istvánt, akinek a helyére a versenyzőként sokszoros világ- és Európa-bajnoki érmes elnökségi tag, Takács Mária került.

A MSSZ-től származó hír szerint a testület összejövetelén egy ellenszavazattal döntöttek az előző főtitkár távozásáról, s egyhangúlag támogatták Takács megválasztását.

"A sportág, illetve az azt képviselő szövetség a korábbiakban elszenvedett negatív jelenségek, az eredménytelenség és az ezzel járó pénztelenség időszakából a nagyvonalú szponzori segítséggel menekülhetett meg, melyért ezúton is köszönet illeti támogatóinkat - írta felmentése előtt Halász István a szövetség honlapján. - A szponzoroknak a szövetség szervezetébe/vezetésébe történő bevonását követő utóbbi években azonban számos jele mutatkozott annak, hogy a versenyszférában alkalmazott vezetői módszerek elválnak a társadalmi szervezet rendeltetésétől, céljaitól, a gazdasági társaságok és a sportágat képviselő szövetség működtetésének elvei, szabályai nem egyeztethetők teljesen össze. A problémákat észlelve, az azok elhárítására tett sikertelen kísérleteket és egyeztetéseket követően a szövetség pénzügyi helyzetének, gazdálkodása szabályszerűségének átfogó vizsgálatát kezdeményeztem a Felügyelő Bizottság elnökénél. Az FB vizsgálatának eredményei megalapozhatják a szövetség mindennapi működésének, a gazdálkodás szabályszerűségének biztosításához szükséges további lépéseket."

A szombati elnökségi döntés nyomán Halász István így nyilatkozott az MTI-nek: "Felmentésem hátterében a kölcsönös bizalomvesztés áll. Nem láttam értelmét, hogy tovább asszisztáljak, több felvetésemre sem változott semmi, s odáig jutott a helyzet, hogy ezt így már nem csinálhattam tovább. Ennél fontosabb azonban, hogy a sportág szakmai részét nem érinti a főtitkári tisztségben bekövetkezett változás."

"Felterjesztésemre az elnökség döntött, a testület egyetlen ellenszavazattal megszüntette Halász István főtitkári munkaviszonyát, és új főtitkárt nevezett ki, lényegében ennyi történt - reagált az MTI megkeresésére Dobos Imre, az MSSZ elnöke. - Takács Máriát teljesen egyhangúlag választotta meg az elnökség, s hogy nagyon jó döntés született, azt mutatja, hogy az új főtitkárt kivétel nélkül mindenki megtapsolta."