Sportgazdaság

Amerikai TV-gigászok harcolnak az olimpiai közvetítési jogokért

  • Vásárhelyi Tamás

Nyolc év után először ismét áruba bocsátja a NOB az olimpia televíziós közvetítési jogokat az Egyesült Államokban.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly tervezte értékesíteni a 2014-es és a 2016-os olimpiai játékok televíziós közvetítési jogait az Egyesült Államokban, ám az akkori rossz (számára kevesebb bevétellel kecsegtető) gazdasági helyzet miatt a tender elhalasztása mellett döntött. A NOB által a jövő hónapban véglegesítendő értékesítésnél valamennyi nagy piaci szereplő érdekelt lesz, legalábbis ebben bíznak a szervezet gazdasági vezetői.

A NOB részéről megszólaló és egyben a tárgyalásokat vezető Richard Carrion az AP hírügynökségnek nyilatkozva ugyanis elmondta, hogy véleménye szerint legalább kettő, de reményei szerint három TV-társaság is ott lesz a június 6-7 között sorra kerülő aukción. Jelenleg a tender technikai részleteinek a pontosítása zajlik, annak érdekében, hogy júniusban már csak a fő feltételek (így nagyrészt az ár) képezze a tárgyalások alapját.

Mivel nyolc év óta ez lesz az első alkalom, hogy olimpiai közvetítési jogokat lehet elnyerni, így az amerikai televíziós piac is élénken érdeklődik a Szocsiban és Rio de Janeiro-ban sorra kerülő játékok közvetítései iránt. Az előzetes hírek alapján az NBC és az ABC-ESPN csoport biztosan, a Fox pedig valószínűleg harcba indul, a CBS ugyanakkor várhatóan ezúttal nem száll be a versenybe. A mostani tenderben a TV-társaságoknak van lehetőségük arra, hogy a 2018-as téli illetve 2020-as nyári játékokra is tegyenek árajánlatot, igaz azok helyszínéről még nem született döntés. A NOB nem lesz köteles azonnal választani a megadott árak alapján, a kiírás szerint a döntést esetleges szoros verseny esetén egy újabb fordulóval finomíthatja. Carrion elmondás szerint azonban a szervezet legkésőbb a július elején Durbanben esedékes kongresszusig szeretné lezárni a projektet.

Legutóbb 2003-ban az NBC volt a befutó, amely akkor 2,2 milliárd dollárt fizetett a 2010-es és 2012-es játékok amerikai közvetítési jogáért, a versenyben pedig akkor az ESPN-t győzte le. Az NBC 1988 óta valamennyi nyári játékokról, 2002-től kezdve pedig valamennyi téli olimpiáról közvetített. Az üzletet az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) is kiemelt figyelemmel kezeli, ez lesz ugyanis az első próbája az USOC és a NOB között megkötött új üzleti szerződésnek, amely szerint a nemzeti olimpiai bizottság (a sokak által horribilisen magasnak tartott) 13%-ost részesedést kap a megkötésre kerülő TV-s szerződésből.