NB I előzetes

A Ferencváros egy győzelemre van Európától

Címkék:

Amennyiben a zöld-fehérek le tudják győzni hazai pályán a Lombard Pápát, biztosan indulhatnak az Európa Ligában, ha nem, a DVSC és a ZTE is befuthat.

A Ferencváros egy (Lombard elleni) győzelemre az Európa Ligától

Még három csapat érhet oda a dobogóra, ezáltal kiharcolhatja az Európa Liga-szereplést a Monicomp Ligában. A legnagyobb esélye a Ferencvárosnak van, hiszen amennyiben három pontot szereznek a Lombard Pápa ellen, biztosan ők lesznek a harmadikak.

“Ez a meccs egy olyan lépcsőfok lehet, amiért egy egész szezont dolgoztunk át. Természetesen mi a legfelső fokára szerettünk volna fellépni a dobogónak, de a lényeg, hogy nemzetközi indulásra jogosító helyezést érjünk el. Ezen a találkozón reményeim szerint fel tudjuk tenni az i-re a pontot, de biztos nem lesz egy egyszerű feladat. Abból nem szabad soha kiindulni, hogy a tabella melyik helyén helyezkedik el az ellenfelünk, hiszen aki ellenünk játszik, az mindig kettőzött erővel lép pályára. Remélem, hogy a csapat át tudja majd érezni, hogy mennyire fontos feladat előtt állunk, de nem akarok fogadkozni, egyszerűen le kell győznünk hazai pályán a Pápát. Akkor sem lennék elkeseredett, ha most nem egy gólzáporos meccsen szereznénk meg a győzelmet. Egy góllal legyünk jobbak és akkor boldog leszek” – mondta Balog Zoltán, a zöld-fehérek védője a csapat hivatalos honlapján.

A pápaiak ellen lép pályára utoljára a Ferencvárosban az idény végén visszavonuló Dragóner Attila.

"Már akkor is nagyon nehezen éltem meg, hogy befejezem a pályafutásomat, amikor erről úgy egy hónapja döntést hoztam - fogalmazott a 36 éves védő. - Azóta pedig napról-napra nehezebb. Szombathelyről mikor hazaértünk és leszálltunk a buszról, azonnal eszembe jutott, hogy nem fogok többet együtt utazni a csapattal. Elmaradnak a kártyapartik és a csapaton belüli mindennapok is múlttá válnak. Ahogy közeledik a mérkőzés, egyre jobban kavarognak bennem az érzések, hogy mennyi mindent kaptam a Ferencvárostól és, hogy mennyi szép emlék köt ide."

Debrecenben is győzelemre készülnek a Haladás ellen, ez azonban csak akkor elég a bronzéremre, ha az Üllői úton nem születik hazai győzelem.

"A Haladás szervezett, jó csapat, de nekünk egyetlen célunk van: a győzelem – nyilatkozta Kondás Elemér a dvsc.hu-nak. - Úgy lépünk majd pályára, hogy mindenképpen begyűjtsük a három pontot. A játékosok tudják, mit kell elérnünk, tudják, hogy ez mivel jár. Ha egy ilyen mérkőzésre motiválni kell őket, akkor ott probléma van. Tisztában vannak vele, hogy csak a győzelem az elfogadható. Komlósi Ádám, Szűcs István és Nenad Novakovics sérült, míg Kulcsár Tamás beteg, rájuk nem számíthatok vasárnap, a többiek rendben vannak."

Legkevesebb esélye a ZTE-nek van a nemzetközi szereplésre, hiszen Csank János együttese kettővel a Ferencváros, egy ponttal a DVSC mögött van a tabellán. A zalaiak a már kiesett Szolnokhoz látogatnak.

"A mérkőzés után kell rátérni arra a kérdésre, hányadik helyen végzünk – jelentette ki Csank János a Zalai Hírlapban. - Ahogy mindig, most is a győzelemért futunk ki a pályára, bár nem lesz könnyű dolgunk. A Szolnok ugyanis már nem az egyik kiesőjelölt lesz ezen a találkozón: már biztosan búcsúznak az NBI-től, s felszabadultan játszhatnak ellenünk. Ráadásul a Tisza-parti együttes szerintem most már erősebb, mint az ősszel, de hiába szerzett tavasszal bravúrpontokat, ez már nem segített rajta. Remélem, sikerül győzelemmel zárnunk a szezont."

Monicomp Liga 30. forduló

Siófok-Honvéd 15.00
FTC-Lombard 17.30
Újpest-Videoton 17.30
Szolnok-ZTE 17.30
DVSC-Haladás 17.30



Csapat LM GY D V Gólok P
1. Videoton 29 18 7 4 59:28 61
2. Paks 30 17 5 8 54:38 56
3. Ferencvárosi TC 29 14 5 10 47:43 47
4. Debreceni VSC 29 12 10 7 52:41 46
5. Zalaegerszeg 29 13 6 10 48:46 45
6. Kaposvár 30 13 4 13 41:42 43
7. Újpest 29 12 6 11 49:38 42
8. Győri ETO 30 10 11 9 40:35 41
9. Vasas 30 11 7 12 34:46 40
10. Haladás 29 10 8 11 40:35 38
11. Honvéd FC 29 10 7 12 33:38 37
12. Kecskeméti TE 30 11 3 16 51:56 36
13. Lombard FC Pápa 29 10 5 14 39:49 35
14. Siófok 29 8 10 11 28:38 34
15. MTK Budapest 30 8 6 16 35:49 30
16. Szolnok 29 5 6 18 25:53 21