NHL

Ezúttal a San Jose nyerte a szoros meccset, és szépített

Első hazai mérkőzését megnyerte a San Jose Sharks a Vancouver Canucks elleni főcsoportdöntőben az NHL Nyugati Konferenciájában. A Cápák egy harmad alatt háromgólos előnyt szereztek, de az alapszakaszgyőztes így is szorossá tudta tenni a találkozót. Egyenlíteni azonban nem tudott, és a rájátszásban 11-ből a negyedik olyan mérkőzését veszítette el, amelyiken egy gól döntött.

Saját csarnokában behúzta az első két meccset a Vancouver, a San Josénak így mutatnia kellett valamit a harmadik mérkőzésen, ha nem akart a kiesés szélére sodródni. Ennek megfelelően is kezdte a meccset a Sharks, két emberelőnyükből két gólt szereztek, majd Marleau a saját második, csapata harmadik találatát is belőtte az első harmad végén.

A San Jose Sharks játékosainak gólöröme a Vancouver Canucks elleni NHL-mérkőzésen a 2011-es rájátszásban

A Canucks csak kereste a fonalat, és a harmadik játékrész elején akadt rá. Burrows szépített, de egy újabb létszámfölényes helyzetből Dan Boyle visszaállította a háromgólos különbséget. Igaz, ehhez a Vancouver kapusának, Roberto Luongónak a kisebb "segítsége" is kellett, a tiszta úton jövő korong ugyanis a lábai között jutott a hálóba.

Ennek ellenére izgalmas lett a hajrá, mivel a Cápák csapatából Jamie McGinn palánkra lökés miatt nagybüntetést kapott - ki is állították, Andrew Desjardins ülte le helyette az 5 percet -, az alapszakaszgyőztesnek, pedig a hosszú emberelőny elég volt arra, hogy Hamhuis és Bieksa révén 4-3-ra feljöjjön. Utóbbi gólja különösen nagyra sikerült, a távoli bomba a kapusvasról pattant befelé. A hátralévő négy percben azonban már nem született újabb gól, így 2-1-re szépített a Sharks.

A következő mérkőzést is San Joséban játsszák vasárnap este. Todd McLellan, a péntek esti győztes vezetőedzője meg is osztotta ezzel kapcsolatban a gondolatait az újságírókkal: "Úgy tudom, néhány játékosom mondta önöknek a mai meccs előtt, hogy úgy állunk találkozóhoz, mintha már a hetedik, minden eldöntő mérkőzés lenne. Erre azt mondtam nekik, hogy jó lenne, ha az elsőtől a hetedikig minden meccsre így mennének ki. Meglátjuk, hogy vasárnap ez összejön-e."

NHL rájátszás