Férfi kézilabda

Visszavonul a német szövetségi kapitány - sajtóhír

A német Bild értesülései szerint Heiner Brand, a német férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya 14 évi munka után idén júniusban visszavonul. A szakvezető ezt a hírek szerint hivatalosan szerdán jelenti majd be. Németország Branddal érte el az utóbbi 30 év legnagyobb sikereit, 2004-ben Európa-bajnokságot, 2007-ben pedig világbajnokságot nyert.

Az értesüléseket Horst Bredemeier, a német szövetség élsportért felelős alelnöke nem erősítette meg, és cáfolni sem akarta. A nyilatkozata azonban így is sokat sejtet: "Előfordulhat, hogy Heiner Brand lemond, de bárhogy is dönt, azt először a játékosokkal közli a következő napokban."

Heiner Brand, a német férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya 2008-ban a pekingi olimpián

Brand 1997 óta szövetségi kapitány, és 2004-ben az Európa-bajnokságon, 2007-ben pedig a világbajnokságon vezette győzelemre a válogatottat (ezzel egyébként az első kézilabdázó lett, aki játékosként és szövetségi kapitányként is vb-t nyert, előbbit még 1978-ban). A csúcs után azonban fokozatosan lefelé vezetett a német csapat útja, az idei világbajnokságon már csak a 11. helyen végeztek - többek között a magyar válogatottól elszenvedett vereség miatt -, és a szakvezető már akkor le akart mondani. Mivel azonban a gyenge vb-eredmény nem jogosítja fel csapatát, hogy részt vegyen az olimpiai selejtezőkön, létkérdés, hogy ott legyenek a jövő évi Európa-bajnokságon, ahol még van esélyük kiharcolni a részvételt. Brand tehát maradt, hogy segítsen kiharcolni az Eb-kvalifikációt, de most úgy tűnik, a júniusi selejtezők után visszavonul.

A német válogatott június 8-án Ausztriával, 12-én pedig Lettországgal játszik, és a két találkozón három pontra van szüksége ahhoz, hogy biztosan ott legyen a szerbiai kontinenstornán.

A német média véleménye szerint Brand a visszavonulása után a szövetségben kap majd valamilyen pozíciót, azt ugyanis már korábban kijelentette, hogy nem lesz edző a Bundesligában. "Nem tudom elképzelni, hogy visszatérjek a bajnokságba. Emlegették, hogy tárgyalok a Füchse Berlinnel, de ez nem igaz. Annak ellenére sem valószínű, hogy munkát vállalnék ott, hogy bármely edző számára érdekes célokat kínálhat a fővárosi csapat."

Ami a kapitány utódját illeti, Martin Heubergert, a mostani segédedzőjét, Dagur Sigurdssont, a Füchse Berlin vezetőedzőjét, Velimir Petkovicot, a Göppingen mesterét és Staffan Olssont, a svéd válogatott kapitányát tartják esélyesnek a posztra.