Jégkorong-vb

Finnország másodszor világbajnok

  • VNA

Története második világbajnoki címét szerezte a finn jégkorong válogatott, a ’95-ös döntőhöz hasonlóan ezúttal is az ősi rivális svédek testén keresztül vezetett az út a sikerhez.

Vasárnap este a pozsonyi döntővel véget ért a Szlovákiában rendezett jégkorong világbajnokság. A finálét két északi csapat, a jövő évi tornát éppen egymással közösen rendező Finnország és Svédország játszotta. A két csapat régóta rivalizál egymással, és rendre a svédek voltak jobbak a mindent eldöntő meccseken, hiszen a ’92-es (5-2) és a ’98-as (1-0, 0-0 – itt két meccs döntött) világbajnokság, valamint a 2006-os torinói olimpia (3-2) döntőjében is a háromkoronások voltak a legjobbak. Az egyetlen kivételt az 1995-ös, pikáns módon éppen Svédországban rendezett világbajnokság jelentette, ahol Ville Peltonen mesterhármasával a „kis testvér” Stockholmban leckéztette meg a svédeket. A finn jégkorongsport számára azóta is ez a 16 évvel ezelőtti siker jelentette az egyetlen vb-győzelmet, azóta viszont négy elbukott döntőt (1998, 1999, 2001, 2007) kellett végig szenvedniük a kék-fehér szurkolóknak.

2011 jégkorong világbajnokság döntő

A svédek is elég régen nyertek világbajnokságot, igaz 2006-ban tökéletes évük volt, hiszen akkor az olimpiát is megnyerték. A pozsonyi döntőben az első harmad nem hozott gólt, majd a második harmad nyolcadik percében egy eladott korong után Magnus Pääjärvi révén (1-0) az addig alig támadó svédek szereztek vezetést. A harmad végén (hét másodperccel a dudaszó előtt) aztán emberelőnyből a tornán immáron a kilencedik gólját szerző Jarkko Immonen révén (1-1) a finnek egyenlítettek, így döntetlen állásról következett az utolsó húsz perc.

A harmadik harmadban egy nagyszerű összjáték után Petteri Nokkelainen talált be (1-2), aki a kilencedik találkozóját játszotta már az idei tornán, de most először talált be. A vezetéstől vérszemet kaptak a finnek, akik alig fél perc elteltével ismét betaláltak, a torinói döntőben a vesztes csapatban szereplő Niko Kapanen is betalált (1-3), így ha a második harmad végét is beleszámítjuk, akkor négy percen belül szerzett három góllal a finnek fordítottak. A hajrában a svédek kitámadtak a szépítés érdekében, de nem sikerült gólt ütniük. A hajrában aztán a finneknek minden bejött, ütöttek még három további gólt, így 1995 után történetük második világbajnoki címét szerezték. A sors furcsa fintora, hogy a svédek kapusa, a döntő előtt hat vb-meccsen csak hat gólt kapó Viktor Fasth lett a torna legjobb kapuja és MVP-je is, aki a finálé utolsó harmadában öt gólt is kapott.

Jégkorong-világbajnokság döntő - Pozsony

Svédország – Finnország 1-6 (0-0, 1-1, 0-5)