Amint Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta: a nemzetközi szövetség (IIHF) csütörtöki, pozsonyi kongresszusán az is eldőlt, hogy ebből a hatosból a jövő év áprilisában esedékes tornán az első és második helyezett kerül fel a 16 válogatottat felvonultató világelitbe, s az utolsó kiesik a divízió I B-be. Ide a lengyeleket, a dél-koreaiakat, a litvánokat, a hollandokat, a románokat és az ausztrálokat sorolták világranglista helyezések alapján.
Szombaton döntenek, hogy a kandidáló britek és szlovénok közül melyik rendezheti meg a divízió I A-csoportjának küzdelmeit. A magyarok és az ukránok - lévén idén rendezők voltak - nem is jelentkezhettek házigazdának.
Arról megoszlanak a vélemények, hogy a világbajnoki rendszer átalakítása révén a magyar válogatott esélyei nőttek-e vagy sem a feljutásra. Egyrészt most nem egy vagy két meccsen dől el a feljutás, hanem szinte minden találkozó keménynek ígérkezik, és egy vagy két vereség - tekintettel a lehetséges körbeverésekre is - még érhet feljutást, de a kiesés elleni harcra is készülni kell.
Énekes Lajos, a válogatott másodedzője jelezte: a magyar csapat akkor játszott utoljára ilyen erős csoportban, amikor messze nem volt olyan szinten, mint jelenleg.
"Nagyon nagy kihívás lesz. Számoltunk azzal, hogy ha átalakul a rendszer, akkor komoly ellenfeleket kapunk, de más, amikor ténylegesen szembesülünk azzal, kik ellen lépünk pályára. Azt hiszem, egy rosszabb sorozat nem nagyon megengedhető, hiszen akkor a kieséssel is számolni kell. A jó sorozatok pedig feljutást érhetnek" - mondta az MTI-nek Énekes Lajos.
Szélig Viktor csapatkapitány úgy érzi, az új rendszer igazságosabb és színvonalasabb, mint a korábbi:
"Eddig elég volt az egy vagy két fontos meccsen jól játszani. Ha ez nem jött össze, akkor nem sikerült a feljutás, és a mi mostani példánk is bizonyítja, hogy nem mindig a jobb győzött. Az olaszok ugyanis nem voltak erősebbek nálunk a budapesti tornán, mégis ők örültek a végén. Az biztos, hogy most már a dobogót is meg kell becsülni!"
Az már a hét elején eldőlt, hogy az elit 16 csapata 2012-től nem négy kvartettben, hanem két nyolcasban küzd, nem rendeznek középdöntőt, hanem egyből negyeddöntők lesznek, a két nyolcas utolsója pedig kiesik a divízió I A csoportjába - oda, ahová most a magyarokat sorolták.
Egészen mostanáig a divízió I tizenkét válogatottja két azonos szintű hatosban szerepelt, és a két első helyezett jutott fel. A mostani változtatás kárvallottjai a lengyelek, akik elvileg divízió I A-csoportosok lettek volna, ám a japánok - az országukat ért természeti csapás miatti távolmaradás ellenére - mégis kiszorították őket.
Jégkorong
Nehéz csoportban a magyar válogatott
A magyar jégkorong-válogatott az élcsoportból kiesett osztrák és szlovén, valamint a japán, a brit és az ukrán csapattal került azonos divízió I-es osztályba.
Cikk kommentek
-
Óriási esély előtt a Barca, de a madridiak keresztbe tennének
nem igazán értem mi a kérdés..ez egy Vallecano ... -
Most már tényleg eldőlt a Bundesliga?!
Én még nem írnám le Xabi Alonso csapatát. Még ... -
Óriási esély előtt a Barca, de a madridiak keresztbe tennének
Az utolsó elem az csak 3 gólos vereség esetén él ... -
Az év legmagasabb szorzóját kapjuk a Fradi bajnoki címére
BBaing! 4 nap és kétszeres profitot lehet elérni: ... -
A Farkasokon köszörülheti ki a csorbát a Liverpool
Érdekes, hogy a United ellen nem reklamált senki ... -
Reális ez a továbbjutási odds a Real-Cityn?
Fogadj magad ellen x2 megfelelö téttel és meg jol ...