NB I

Kék-fehérek a zöld-fehérek ellen a dobogóért

Címkék:

Az NB I 28., hétközi fordulójában hasonló a képlet az előzőhöz: riválisa botlása esetén, ez esetben a Paks Siófoki pontvesztését követően már kedden bajnok lehet a Videoton. A dobogós Ferencváros az oda igyekvő Zalaegerszeget fogadja, a címvédő Debrecen a már kiesett Szolnok otthonába látogat, a Vasas a Pápával mérkőzik kedden.

A Monicomp Liga 28. fordulójának keddi programja:

Szolnoki MÁV FC-DVSC-TEVA 17:30, v.: FarkasKondás Elemér vezetőedzőnek a sok sérült okoz fejfájást, Szolnokon Bernáth, Czvitkovics, Varga, Kabát és Komlósi sem játszhat. Bár a Szolnok aZ FTC-től szombaton elszenvedett 3-2-es vereséggel kiesett az élvonalból, a tréner szerint éppen ezért "haraphatnak".

"Minden pontra szükségünk van, tehát csakis győzelmet várhatok a mérkőzéstől, és úgy kell pályára lépnünk, hogy ez meg is valósuljon. A szolnokiak már kiestek az élvonalból, de éppen ezért veszélyesek, mert eddig a létükért küzdöttek, mostantól azonban egy nyugodt, felszabadult játékot produkálhatnak. Nem azzal kell azonban foglalkozni, hogy ők milyen mentalitásban futballoznak majd, hanem csak azzal, nekünk mire van szükségünk. Az biztos, erőltetett menet közepén vagyunk, vasárnap hajnalban jöttünk haza Kaposvárról, kedden utazunk Szolnokra, míg csütörtökön Zalaegerszegre. Próbáljuk úgy felkészteni a srácokat, hogy frissek legyenek, mert mind a két idegenbeli meccsen nyerni szeretnénk, utána már nyugodtabban fogadhatnánk a Haladást" - nyilatkozott Kondás az esélyekről a Loki hivatalos oldalának.


BFC Siófok-Paksi FC 17:30, v.: Alvaro Garcia MiquelAmennyiben a Paks nem nyer Siófokon, már kedden bajnoknak mondhatja magát a Vidi. A Balaton-partiak szombaton pontot raboltak Pápáról, a Paks az Újpestet verte. Kis Károly csapata kedvező sorsolással bír a hátralévő mérkőzéseket tekintve (A Siófokkal, a Vasassal és az MTK-val meccsel), egy siófoki győzelemmel nagy lépést tehetne az ezüstérem felé.

A Siófok számára élet-halál harc lesz ez a mérkőzés is - mondta Kis Károly, a Paksi FC vezetőedzője a klub hivatalos oldalának. -  Bár a legutóbbi győzelmükkel nagy lépést tettek a bennmaradás felé, mégis biztos vagyok benne, hogy komoly jelentőséget tulajdonítanak a keddi találkozónak is. Ugyanakkor nekünk is megvannak a céljaink, mi szeretnénk folytatni az eddigi bravúros szereplésünket. Ez azt jelenti, hogy nagy csatára van kilátás."

Vasas-Híd-Lombard Pápa 18:00, v.: al-Kuvari

A Vasas azt a Pápát látja vendégül, akit még sohasem sikerült legyőznie az élvonalban, az eddigi hét összecsapásból mindössze két döntetlenre futotta erejükből. Ősszel 2-1-re nyert a Lombard. Az esetleges győzelemmel tehát történelmet írhatnak az Angyalföldiek.

"A Haladás ellen nyújtott teljesítményét (3-0-ás verség Szombathelyen - a szerk.) mindenki saját maga értékelte az öltözőben, többnyire reálisan. Ezzel én lezártnak tekintettem azt a találkozót, hiszen máris nyakunkon a következő, ahol harcos játékot szeretnék látni a pápaiak ellen. Mileusnic eltiltása lejárt, visszatér a védelem tengelyébe, csakúgy mint Lázok a középpályára, hiszen Ferenczi is játékra jelentkezett. Az ő ékpárján gondolkodom még, Beliczky legutóbb jó teljesített az NB III-as mérkőzéseken, így vagy ő vagy Szilágyi lesz a másik csatárunk. Hazai pályán felszabadult, jó játékot várok a csapatunktól. Szem előtt tartva természetesen azt is, hogy a győzelem reményében lépünk pályára. Szeretnénk kijavítani a szombati kisiklásunkat. Jó lenne, ha már holnap negyven pont fölé tudnánk tornászni magunkat" - értékelt Komjáti András vezetőedző a találkozó előtt a klubhonlapnak.

Véber György, a Lombard Pápa szakvezetője szerint mindenképpen pontot kell szerezniük a Fáy utcában:

"Szomorú, hogy a bajnokság ezen stádiumában erről kell beszélni, de holnap nagyon fontos lesz a számunkra minimum az egy pont megszerzése, nehogy megérintsen minket a kiesés szele. Most is úgy gondolom egyébként, hogy ez a veszély nem érint minket. A hátralevő három mérkőzésen szeretnénk minél több pontot gyűjteni. Hátul talán már csak a Haladás lehet ránk veszélyes, ám előre még javíthatunk. A Vasas tavaszi teljesítménye nagyon meglepett, de nagyon örülök neki, mert Komjáti Andrást végtelenül tisztelem. Ő egy olyan szakvezető, aki kötődik a klubhoz, és lám ennyit jelent, ha egy jó szakmai munka mellé nyugodt háttér párosul. Persze mi azon leszünk, hogy holnap egy picit belerondítsunk a Vasas jó tavaszi szereplésébe."

Ferencváros-ZTE FC 20:00, v.: Kassai

A harmadik Fradi az ötödik Zetét fogadja, a két alakulat között mindössze három pont a különbség. A vendégek vezetőedzője, a zöld-fehéreket 2000-2002 és 2007-2008 között irányító csank János szerint fegyelmezett játékra lesz szükségük az Albert Stadionban:

"A Fradi-pályán játszani mindig nagy élmény, az ellenfelekre biztosan hatással van a többnyire nagyszámú közönség. Ezt különbözőképpen élik meg a sportolók, a jó versenyzőket feldobja, remélem most mi is azok leszünk...Keretünkben néhány játékosnak akad kisebb-nagyobb problémája, ám közülük várhatóan mindenki tudja vállalni a játékot. Egyedül Darko Pavicevicre nem számíthatok" - olvasható Csank nyilatkozata a Zalai Hírlapban.

A ZTE FC és az FTC 2010- november 6-i összecsapása

"Az Üllői úton győzni mindig nagy dolog volt, de még a pontszerzéssel is elégedett lehet gyakran a vendégcsapat. Tudjuk, hogy az FTC-nek vannak problémái, de ezzel nem érdemes foglalkozni, hiszen így is jól szerepel együttesük. Az anyagi gondok persze nem befolyásolják a mérkőzés végeredményét, mert alaphelyzetből természetesen az FTC játékosai is minden idegszálukkal arra koncentrálnak, hogy begyűjtsék a három pontot és esélyük maradjon az éremre. Hasonlóan gondolkodunk mi is, ezért biztos, hogy nagy csatára van kilátás" - mondta Kocsárdi Gergely, a zalaiak védője.

Józsi György, a Fradi középpályása volt csapat ellen lép pályára, a játékos Zalaegerszegen kezdte élvonalbeli pályafutását.

"Tulajdonképpen megszoktam már ezt a helyzetet, hisz három és fél éve elkerültem onnan, többször játszottam már a Zalaegerszeg ellen. Az ember jó érzésekkel gondol a szülővárosára, nem okoz problémát a ZTE ellen játszani. Otthon elég stabilnak tűnnek, hozzák az eredményeket, idegenben kevésbé. Úgy gondolom, hogy erőn felül teljesítenek. Látjuk, milyen kiegyenlített a bajnokság, a második harmadik helyre több csapat is pályázik, ők is. Ennek fényében kijelenthetem, hogy jó csapatuk van. Úgy gondolom, hogy vissza fognak állni és védekező játékra lehet majd tőlük számítani. Szám szerint nem szoktam tippelni, de természetesen győzelmet szeretnék. Reméljük lesz okunk az örömre a mérkőzés végén!" - nyilatkozott a középpályás az ftc.hu-nak.

Szerdán játsszák:
Újpest FC-Kecskeméti TE-ERECO 17:30, v.: Jarzebak
Videoton FC-Kaposvári Rákóczi 19:00, v.: Musial
MTK Budapest-Szombathelyi Haladás 20:00, v.: Vad II.
Győri ETO FC-Budapest Honvéd 20:00, v.: Bognár

AZ NB I állása