U19-es válogatott

Akár a felnőttek, a fiatalok is fordítottak a finnek ellen

U19-es válogatottunk délután lejátszotta első finnországi edzőmérkőzését. A Helsinki közelében megrendezett összecsapáson a fiatalok ugyanúgy 2-1-re nyertek, mint a két ország Eb-selejtezőjén tavaly ősszel a felnőtt válogatott.

A magyar válogatott május végén kezdi meg szereplésüket a törökországi Eb-selejtező elitkörben, válogatottunk a németekkel, a törökökkel és a moldávokkal mérkőzik meg az Európa-bajnoki szereplést érő első helyért. Ezen a héten Finnországban játssza utolsó előkészületi mérkőzéseit az együttes.


Az mlsz.hu beszámolója szerint a finnek már az első percben megszerezték a vezetést, egy hosszan előreívelt labdát fejelt a hálóba egyik támadójuk. A 24. percben megszereztük az egyenlítő találatot: Skriba Máté ugratta ki Ugrai Rolandot, aki jobbal a bal alsó sarokba lőtt. A 33. percben már nálunk volt az előny, a Vernes Richárd buktatásáért megítélt büntetőt Skriba Máté váltotta gólra.
Az eredmény már a második félidőben sem változott.

- A koncepció az volt, hogy azzal a taktikával, és hasonló kezdőcsapattal állunk ki a finnek ellen, mint amivel majd az elitkör első meccsén a németekkel szemben - fogalmazott a mérkőzés után Szepessy László szövetségi edző. - Gyorsan gólt kaptunk, de ezúttal ez inkább jót tett a játékunknak, feltoltuk a védekezésünket, és megakadályoztuk a finnek labdakihozatalait. A hazaiak nem is nagyon tudtak helyzetig eljutni, miközben mi több szép támadást is vezettünk. Végig jó felfogásban játszottunk, megérdemelten nyertük meg a találkozót. Mióta ezt a korosztályt irányítom, még nem láttam olyan jól játszani a csapatot, mint most az első félidőben. Több remek egyéni teljesítmény is akadt az együttesben, mindenki hozzátette a magáét ehhez a sikerhez. Úgy érzem, sikerült előrelépnünk, és az önbizalmunknak is jót tett ez a győzelem.

Magyar válogatott: Ambrusics Róbert - Baráth Botond, Oláh Máté, Kelemen Dávid, Farkas Norbert - Nagy Gergő (Nagy Bálint, 90.), Windecker József (Nagy Armand, 66.),Czár Richárd, Skriba Máté - Vernes Richárd (Elek Bence, 60.), Ugrai Roland (Zamostny Balázs, 60.)