Egy koporsó is szerepet kapott a Kispest-szurkolók demonstrációján, amelyet a Videoton elleni mérkőzés előtt szerveztek. A drukkerek így jelképezték, hogy a Bozsik-stadionban szerintük „meghalt” a szólásszabadság. A tüntetés mottója egy drapéria szövege volt, amelyet korábban betiltott a klub: „A hagyományokhoz méltó Kispestet!”

A szervezők petíciót adtak át Gács Pál ügyvezetőnek, követelve a Kispest név újbóli felvételét a klub elnevezésébe, a szurkolók szabad vélemény nyilvánítását, és a hagyományokat méltón képviselő, újra a bajnokesélyesek közé tartozó csapatot. Elvárják továbbá, hogy a tulajdonos hagyjon fel a szurkolókat sértő megnyilvánulásaival, tartsa tiszteletben a klub hagyományait, ápoljon tiszteletteljesebb kapcsolatot a korábbi játékosokkal, edzőkkel.

,,Csak múltunk van, a jelenünk és a jövőnk homályos” - mondta az egyik vezérszónok, majd így folytatta: ,,Apáinktól örököltük a Kispest szeretetét, és mi is átadjuk a fiainknak, lányainknak. De ehhez az kell, hogy akkor is létezzen még a klub. Számtalanszor bizonyítottuk már, hogy ránk lehet számítani. Nem háborút akarunk, de azt ígérjük: minden erőnkkel azért fogunk küzdeni, hogy újra a sajátunknak érezhessük, ami a miénk!”

Csaknem ötéves kispesti tevékenységéről szólva főként azt vetették George F. Hemingway, az amerikai-magyar tulajdonos szemére, hogy ,,A klub, és maga az üzletember barátságtalan, őszintétlen kommunikációja éket vert a csapat és rajongói közé. Hiába a műanyag székek, ha a nihil és a szerethetetlen csapat miatt a klubelnök lassan egyedül ül a tribünön”.


Egy másik felszólaló úgy fogalmazott, hogy ,,A rossz kommunikációt Hemingway úr is többször elismerte hibájaként, pedig olyan viszonyt ápol az önkritikával, mint Danilo a helyzetkihasználással. Mégsem veszünk észre változást, támadásként fogja fel a kritikát, pedig nem ellenségek, hanem azok fogalmazzák meg, akiknek az életét jelenti a Kispest. Mi, szurkolók”.

Szó esett a demonstrálók szerint hibás játékos politikáról is, megemlítették, hogy a keret majd’ kétharmada évente kicserélődik, nem beszélve a 2006 óta ,,elfogyasztott” tíz edzőről.
A felszólalók a klubvezetés rovására írják, hogy asszisztált a legendás Puskás Ferenc „örökségének” és nevének mások általi kisajátításához. Fájlalják továbbá, hogy a menedzsment mintha szándékosan távol tartaná a régi kedvenceket, akik nem csak munkahelyüknek tekintenék a Honvédot, és akik tapasztalt edzőként, vezetőként, menedzserként, üzletemberként nagyban segíthetnék a klubot.

Nem tisztünk beleszólni a Honvéd belügyeibe, hiszen nincs pontos információnk arról, hogy ki, mikor, miben hibázott, miért mérgesedett el a tulajdonos és a szurkolók egy csoportja között a viszony. Ahhoz természetesen nem kell demonstrációt szervezni, hogy tudjuk, a klub eredményessége valóban elmarad a hagyományoktól, a mérkőzések látogatottsága tényleg mélyponton van, de hát ezzel a problémával nem csak a Kispest, hanem több, a magyar labdarúgásban korábban meghatározó szerepet játszó csapat is küzd. Ami a szólásszabadságot illeti, a drapéria szövege önmagában valóban nem tűnik sértőnek, sőt, valamennyi Honvéd-drukker vágyát fogalmazza meg. És itt lehet az egész konfliktus lényege. Ameddig a szurkolók a vasárnapihoz hasonló kulturált hangnemben és módszerrel nyilvánítják ki véleményüket, nem erőszakkal próbálnak érvényt szerezni akaratuknak, addig van értelme a párbeszédnek, a közös gondolkodásnak. A legmarkánsabb lépés egyébként az lenne tőlük (és ez nem csak a Honvéd-szurkolókra igaz), ha kiszűrnék maguk közül azokat, akik szándékosan gerjesztik a konfliktusokat, és nem riadnak vissza a törvénytelenségtől sem.

A demonstráció légköre mindenesetre azt sugallja, hogy Kispesten a békés utat választották.
A vezetőségen a sor, hogy válaszoljon a kérdésekre, orvosolja a vélt vagy valós sérelmeket, hogy egyáltalán szóba álljon az elégedetlenkedőkkel.

Ha ugyanis egy klubban nincs béke a szurkolók és a vezetők között, ott nem csak a szólásszabadságot lehet jelképesen eltemetni, hanem a futballt is.

Forrás: www.1909.hu

Fotó: Sarkadi Bálint