Madridi tenisztorna

Djokovics nem ismer kegyelmet, Nadalon is átgázolt

  • VNA

Novak Djokovics győzelmét hozta a madridi férfi tenisztorna, ahol az idén továbbra is veretlen szerb játékos Rafael Nadalt győzte le.

Nadal sem tudta legyőzni Djokovicsot - Fotó: AFP
Az már a madridi torna vasárnapi döntője előtt nyilvánvaló volt, hogy egy sorozat mindenképpen megszakad majd. A salakpályás torna döntőjébe ugyanis az ezen a borításon emberemlékezet óta veretlen Rafael Nadal ellenfele az idei évben még vereség nélkül álló Novak Djokovics volt. A két óra tizenhét percig tartó találkozó végén a világranglista második helyén álló szerb játékos örülhetett, aki 7-5, 6-4 arányban győzött.

Az első játszmában Djokovicsnak 5-3-as előnye is, volt, de hiába egyenlített a világelső spanyol, mégis 7-5-el a szerbé lett a játszma. A második szettben Djokovics kétszer is elvette ellenfele adogatását, így végül 6-4-el zárta le a találkozót és győzött a Madridban amúgy címvédőnek számító Nadal ellen.

Djokovics idén (Indian Wells és Miami után) harmadszor is legyőzte Nadalt egy torna döntőjében, mostani sikerének értékét pedig különösen az növeli, hogy eddig a spanyollal szemben mind a kilenc találkozóját elbukta salakos borításon. A két klasszis teniszező most találkozott egymással 26. alkalommal, veresége ellenére még mindig Nadal vezeti a párharcot 16-10 arányban. Djokovics újabb sikerével immáron a 32. idei találkozóját is megnyerte, és jó úton halad az amerikai John McEnroe 1984-es rekordjának (39 győzelemmel kezdett szezon) megdöntése felé. Djokovics ezzel immáron idei hatodik tornagyőzelmét aratta.