Bundesliga előzetes

Hajnalék vehetik el végleg a Hannover dobogós álmait

A bajnoki cím sorsa a múlt héten már eldőlt, de a története során 7. salátástálát megszerző Dortmund mögött sorakozó csapatoknak még két fordulójuk van céljaik elérésére. A Bayern München például a sereghajtó St. Pauli otthonában erősítené meg harmadik helyét, ami a kiscsapat kiesését is jelentené. A Leverkusen a Hamburgot fogadja, míg Hajnal Tamás csapata, a Stuttgart a dobogós bajorok mögött loholó Hannovert látja vendégül a 33. fordulóban.

Stuttgart-Hannover
szombat 15.30
hatharom-tipp: X
Hajnalék az utóbbi három fordulóban begyűjtött 9 ponttal megnyugtató messzeségbe kerültek a veszélyzónától, de biztosra nem mehetnek a Hannover ellen, mivel a vendégek még bíznak a harmadik hely megszerzésében. A 96-osok az előző fordulóban nem kis meglepetésre hazai pályán kaptak ki a Mönchengladbachtól, a Bayern pedig győzelmével átvette helyüket a dobogón. Ezt a hibát kell javítaniuk és bízni Müllerék pontvesztésében. Ha azonban a hazaiaknak sikerül legalább egy pontot a Mercedes-Benz Arenában tartani, akkor végleg elszállnak Mirko Slomka csapatának BL-selejtezős álmai.

Hajnal Tamás és Michael Ballack a Leverkusen-Stuttgart Bundesliga-mérkőzésen 2011-ben

St. Pauli-Bayern München
szombat 15.30 (Eurosport 2)
hatharom-tipp: 2
Igazi küzdelmes mérkőzés vár a bajorokra a fordulóban, mivel a Gerrard Asamoah nevével fémjelzett St. Pauli az utolsó szalmaszálba kell, hogy kapaszkodjon, ha meg akarja hosszabbítani Bundesliga 1-es részvételét. Ennek ellenére a találkozó toronymagas esélyese a München, főleg, ha a tabellára pillantva meglátjuk, hogy előnyük a Hannover előtt csupán két egység. Márpedig a 96-osok mindent megtesznek a dobogó legalsó fokáért és az ezzel együtt járó Bajnokok Ligája-selejtezőért. A hazaiak sokat tettek azért, hogy ők zárják a listát, az utóbbi 10 fordulóban mindössze egy pontot sikerült begyűjteniük. Az előző körben a Bayern a Schalkét verte meg 4-1-re, így meglepetés lenne, ha a St. Pauli akár egyetlen pontot is bezsebelne ellenük. Egy győzelemmel - amit egyébként gyakorlatilag mindenki borítékol - pedig a vendégek bebiztosíthatják Arjen Robben kívánságát, miszerint a holland csak a Bajnokok Ligájában játszana szívesen.

Werder Bremen-Borussia Dortmund szombat 15.30
hatharom-tipp: 1
A brémai klubnak nem más, mint az idei kiírás bajnoka lesz az ellenfele az utolsó előtti fordulóban. Kérdés tehát, hogy mennyire lesznek motiváltak a vendégek a múlt heti ünneplés után. Ha Jürgen Klopp a legjobb kezdőjét nevezné, valószínűleg könnyedén győznének, de erre kevés az esély. A Werdernek még szüksége van néhány pontra, hogy biztosan bent maradjon, így a hazai pályán rendezett mérkőzésen nem biztos, hogy bajnoknak kijáró tisztelettel fogadják majd a dortmundiakat. Bár a Wolfsburg ellen is hasonló célokkal léptek pályára, mégis vereséget szenvedtek. Érdekesség, hogy a vendégek már meg is találták az állítólag a Real Madridhoz távozó Nuri Sahin utódját, méghozzá a nürnbergi Ilkay Gündogan személyében. Ettől függetlenül a mérkőzés motiváltabb csapata (Bremen) az esélyesebb a győzelemre.

Bayer Leverkusen-Hamburg
szombat 15.30
hatharom-tipp: 1
A gyógyszergyáriak légüres térben mozoghatnak az utolsó két fordulóban, a Dortmund 8 ponttal előttük, a Bayern 5 egységgel mögöttük. A Bajnokok Ligája indulás már biztosított, de persze nem mindegy, hogy egyenes az út a főtáblára vagy selejtezőkön keresztül jutnak ki Európába. Épp ezért nem vehetik félvállról a 8. helyezett Hamburg elleni mérkőzést. Mindkét csapat vereséget szenvedett az előző fordulóban, ráadásul a vendégek Ruud van Nistelrooy-ra már nem számíthatnak a szezon végéig sérülése miatt, másik játékosuk, Zé Roberto pedig nyáron távozik az Elba-parti csapattól. Ráadásul igazi ösztönzője csak a hazaiaknak van, ezt a fogadó irodák oddsai is alátámasztják, hiszen a Leverkusen győzelme alig hoz a konyhára.

Schalke-Mainz
szombat 15.30
hatharom-tipp: X
Nem kis sorozaton vannak túl a királykékek, hiszen kétszer játszottak a Manchester United ellen a BL-ben, és a közben lévő bajnokijukon a Bayern vendégeként léptek pályára. Igaz, hogy mindegyik mérkőzésen kikaptak, mégis megsüvegelendő volt a hozzáállásuk. A bajnokságban 10. helyzett gelsenkircheni csapat abszolút tét nélkül futhat ki a Szalai Ádám csapata ellen, a vendégeknek azonban van még vesztenivalójuk. Az 5. helyért járó Európa Ligás induláshoz még legalább egy pontra szüksége a Mainznak és van egy olyan érzésünk, hogy ezt Raúlék ellen meg is tudják szerezni.  Ralf Rangnick csapatának ugyanis már csak a szezont záró Német Kupa döntőjén kell igazán odatennie magát.

További mérkőzések:

Nürnberg-Hoffenheim
szombat 15.30
hatharom-tipp: 1
Eintracht Frankfurt-Köln
szombat 15.30
hatharom-tipp: X

Mönchengladbach-Freiburg
szombat 15.30
hatharom-tipp: 2

 

Wolfsburg-Kaiserslautern
szombat 15.30
hatharom-tipp: X

 

Bundesliga tabella