NB I

A ZTE Turkovs góljával nyert az MTK ellen

A zalaiak győzelmükkel felugrottak a dobogó harmadik fokára, míg Garami József csapata továbbra is kiesőhelyen áll.

Turkovs gólja döntött ZalaegerszegenA zalaiaknál csak a lábadozó Pavicsevicsre nem számíthatott Csank János, míg a vendégeknél Vadnai, Wolfe és Vukmir nem léphetett pályára sérülés miatt.

Kiegyenlített volt a találkozó első tíz perce, a kapuk nem forogtak veszélyben. Tíz perc elteltével Kamber fejelhetett hét méterről, ám célt tévesztett. Majd ismét ő veszélyeztetett, 20 méteres lövését bravúrral védte Hegedűs. A 26. percben Sütő forgolódott a büntetőterületen belül, ám lövése fölé szállt.

Fél óra után Kamber került helyzetbe, ám addig várt, amíg Szekeres és Sütő oda nem ért. A félidő második fele egyértelműen a hazaiaké volt, de minden helyzetüket elügyetlenkedték.
A 37. percben Rajcomar lövése pattant fel egy védőn, ám Simon öt méterről képes volt kapu fölé fejelni. Két percre rá ismét a holland adott középre, de ott nagy helyzetben Balázs és Simon sem találta el a játékszert.

Két perccel az első játékrész vége előtt ismét hasonló volt a képlet, Rajcomar beadására Simon érkezett, ám ismét nem sikerült a kapuba találnia.
A második félidőben is a zalaiak játszottak enyhe mezőnyfölényben, aminek az 56. percben meg is lett az eredménye. Kocsárdi adott be a bal oldalról, Rajcomar készítette le Turkovsnak a labdát, aki kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0).

A 62. percben Kamber fejelt a kapura nyolc méterről, ám Hegedűs védeni tudott. Az MTK nem úgy tűnt, mint aki az életéért küzd, a fővárosiak továbbra is komótosan szövögették a támadásaikat.
Nem sokkal több mint tíz perc volt hátra, amikor Tischler cselezgetett a tizenhatos előterében, majd 18-ról lőtt, de a labda magasan fölé szállt.

Az utolsó tíz percben kapcsoltak rá a vendégek, előbb Pál éles szögből leadott lövését védte Vlaszák, majd Pátkai szabadrúgása után ismét Pál fejelhetett, ám a hazai hálóőr megint parádés mozdulattal tolta ki a labdát.

Ezzel véget ért a találkozó, Turkovs góljával felugrott a dobogóra a ZTE, az MTK továbbra is kiesőhelyen áll.

NB I. 27. forduló

ZTE-MTK Budapest 1-0 (0-0)

Gólszerző: Turkovs (56.)