NB I előzetes

A ZTE-nek és az MTK-nak is égetően kellenek a pontok

Csank János az elmúlt hetek hibáit redukálná, míg Garami József a helyzetkihasználásra fektetne nagyobb hangsúlyt péntek este.

Csank János a szerződéshosszabbítás után győzelemmel ünnepelne - Fotó: vidi.hu

Sorsdöntő összecsapást rendeznek péntek este Zalaegerszegen, ahol az MTK vendégeskedik. A vendégek a múlt fordulóban aratott győzelmük ellenére még mindig kiesőhelyen állnak a Monicomp Ligában, a zalaiak pedig igencsak gyenge produkciót nyújtanak az elmúlt hetekben. A hazaiaknak egyszerű a tétje a találkozónak, amennyiben nem nyernek, lemondhatnak a dobogós helyekről, így az Európa Liga-indulásról is.

“Hosszú távon nem jött jól számunkra, hogy hetente két mérkőzést is játszottunk. Az utóbbi hónapokban elmaradtak az egyéni jó teljesítmények, így a bravúrok is. Igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni a visszalévő négy meccsből, ami nem lesz egyszerű, hiszen ellenfeleink is küzdenek valamiért. Mentálisan erősnek kell lennünk, vigyáznunk kell, hogy ne kapjunk elkerülhető gólokat, le kell redukálnunk a hibáink számát és akkor ismét győzelemnek örülhetünk. Nehéz mérkőzésre számítok, mert az MTK-nak is nagyon kellenek a pontok, de a mi céljaink eléréséhez is égetően nagy szükségünk van a győzelemre”- fogalmazott a ztefc.hu-nak a héten szerződést hosszabbító Csank János vezetőedző.

Nem kevésbé fontos a péntek esti mérkőzés Garami József számára, hiszen csapata egy ponttal van lemaradva a már bennmaradó helyen álló Siófoktól.

„A ZTE erős csapat, kiváló középpályával, nálunk viszont éppen olyan játékosok dőltek ki, akik a csapat stabilitását adhatják. A hazaiak már a tavaszi kupameccseken is bizonyították, hogy pontrúgásaik veszélyesek, gyors támadóik révén zavart tudnak okozni. Figyelnünk kell rájuk, mint ahogy a helyzetkihasználásra is: a Szolnok ellen is voltak nagy lehetőségeink, ezeket jobb százalékban kell kihasználnunk. Minden mérkőzésen sok múlik, így ezen is, mindent megpróbálunk, de a zalaiak otthonában nem lesz egyszerű dolgunk” - jövendölte a fővárosiak idős mestere az MTK hivatalos oldalának.

NB I. 27. forduló

ZTE-MTK Budapest 19.00 (Duna TV)