Bajnokok Ligája

Meg tudjuk nyerni a finálét - Ferguson

Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere szerint játékosaiban megvan a kellő erő, tehetség és kitartás ahhoz, hogy megnyerjék a klub negyedik BEK-, illetve Bajnokok Ligája-trófeáját a Barcelona ellenében a május 28-i, Wembleyben rendezendő döntőben.

"Azt hiszem, hogy ellenfelünk (a Barcelona), minden kétséget kizáróan az első számú klub a világon. Fantasztikus futballistáik vannak, öröm őket nézni játék közben. Az elődöntőjük (A Real Madrid ellen) ugyanakkor elég szerencsétlenül alakult, mi mindkét féltől jobb teljesítményt vártunk."

A novemberben a Vörös Ördögök kispadján jubiláló (25 év) tréner azt is elárulta, hogy nem sokat aludt a mérkőzést megelőző éjjel, rengeteget töprengett, hogy milyen kezdő tizenegyet küldjön pályára. A Schalke elleni kezdőcsapat nyolc helyen is módosult a hétvégi, Arsenal elleni társasághoz képest, de a tartalékos United is magabiztos játékkal múlta felül a Királykékeket.

Sir Alex Ferguson és Edwin van der Sar

A Vörös Ördögök portása, Edwin van der Sar is örömének adott hangot, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy mielőbb le kell vonniuk a tanulságokat a Barcelona elleni, 2009-es elveszett döntőből, hogy kellőképp fel tudjanak készülni a katalánok ellen.

"Tökéletes volt ez a győzelem. Ehhez az is kellett, hogy kényelmes előnyt vívtunk ki az első mérkőzésen, és ennek fényében teljesen érthető volt, hogy a menedzserünk nem a megszokott csapatot küldte pályára, ebben a helyzetben fontosabb volt, hogy kulcsembereink rápihenjenek a vasárnapi bajnokira."

"Láttuk a Madrid és a Barcelona tegnapi párharcát, a Barca most visszafogottabban ünnepelt, de ez talán a két klub közti rivalizálás miatt van. A Barca nagyon jól játszott, nehéz csata vár ránk. Megmutatták már nekünk két éve, hogy mire képesek, nekünk most tanulnunk kell abból a leckéből."

Mivel szinte biztos, hogy a holland kapus az idény végén visszavonul, így ebben az esetben a BL-döntő lesz az utolsó fellépése a United mezében, és van der Sar emiatt még elszántabb klubja győzelmét illetően.

"Ez a finálé nagyon sokat jelent a csapatnak, a játékosoknak, a szurkolóinknak, Sir Bobby Charltonnak, és persze a menedzserünknek is. A Wembleyben fogunk játszani, és mindent meg kell tennünk, hogy a két évvel ezelőttinél ereményesebbek legyünk."

Szerdán játszották:

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó:

MANCHESTER UNITED-SCHALKE 04 4-1 (2-1) Továbbjutott az MU, 6-1-es összesítéssel.
Gólszerző: Valencia (26.), Gibson (31.), Anderson (72., 76.), illetve Jurado (35.)

A döntőben: Barcelona-Manchester United május 28., London, Wembley Stadion