NB I

Ahjupera nyáron visszatérhet Győrbe

Az Újpestben kölcsönben szereplő észt játékos már hat gólnál jár a lila-fehéreknél, ezért nagy eséllyel az ETO-nál is igényt tartanának rá.

ETOAz észt Jarmo Ahjupera 2009 tavaszán a Videoton elleni Ligakupa-mérkőzésen szenvedett kettős lábtörést a Győri ETO színeiben. A csatár felépülése hosszú időt vett igénybe, majd a játéklehetőség reményében az ETO 2011 tavaszára kölcsönadta őt az Újpestnek, ahol fantasztikus formába lendült. Az eddigi 10 lila-fehér bajnokiján már 6 gólnál jár.

„Ahjuperát idén június 30-ig adtuk kölcsön az Újpestnek azzal, hogy amennyiben 2011 nyarán értékesíteni akarjuk a játékjogát, akkor a liláknak elővásárlási joguk lesz. Árat nem határoztunk meg. Kovács Zoltán, az Újpest klubigazgatója már jelezte is a vételi szándékukat. Ahjuperát 2013. június 30-ig érvényes szerződés köti hozzánk, és ha az ETO szakmai stábja úgy ítéli meg, akkor nyártól számítunk a játékára" – jelentette ki Klement Tibor, a győriek ügyvezetője.

A támadó teljesítményét és az Újpest anyagi lehetőségeit elnézve pedig meglepő fordulat lenne, ha a fővárosiak kivásárolnák őt az élő szerződéséből. Ehelyett minden bizonnyal visszatér nyáron az ETO-hoz.