NHL

A Buffalo edzője másfél évtized után is a helyén maradhat

  • MTI

Jóllehet a Buffalo Sabres már az NHL rájátszásának első körében kiesett, az észak-amerikai profi hokiliga nagy múltó csapatánál szerződést hosszabbítottak Lindy Ruff vezetőedzővel.

A több évre szóló, részleteiben nem ismert megállapodás megkötésének tényét alig három nappal azt követően hozták nyilvánosságra, hogy a Szablyásokat a Keleti főcsoport rájátszásának negyeddöntőjében 4-3-as összesítéssel elbúcsúztatta a Philadelphia Flyers.

Az 51 esztendős Ruff a kiesést követő "zöldasztalos" sikert korábbi érdemeivel alapozta meg, hiszen mielőtt 14 bajnoki szezonnal ezelőtt a tréneri posztot elfoglalta volna, maga is játszott az együttesben. Amellett a Boston NHL-históriájának legeredményesebb vezetőedzője lett azzal, hogy - 1997 óta - 418 vereség és 132 döntetlen mellett 526 alkalommal győzelemre tudta vezetni csapatát. Ez által a legtöbb meccset nyert szakvezetők abszolút rangsorában és a legtöbb mérkőzést levezénylők között is a második az NHL történetében.