Olimpia 2012

Díszkivilágítást kap a Tower Bridge

  • VNA

A londoni olimpia szponzorainak köszönhetően díszkivilágítást kap a brit főváros egyik jelképének számító Tower Bridge.

Bár a londoni Tower Bridge jelenleg is rendelkezik éjszakai világítással, a 2012-es nyári olimpiára új köntösben jelenik majd meg a brit főváros egyik fő turistalátványossága. Erről írt alá megállapodást még Húsvét előtt a város képviselő testülete, valamint a játékok két helyi szponzora, a GE és az EDF. Utóbbi cég lesz felelős az újonnan kiépítésre kerülő rendszer korszerű és környezetvédő módon megvalósuló energiaellátásáért, míg előbbi az új fényrendszer technikai részleteit dolgozza majd ki.

A tervek szerint a Tower Bridge új LED-alapú világító rendszert kap, amellyel a híd szerkezetének elemei külön-külön is kiemelhetővé válnak. A rendszer képes lesz arra, hogy mind a megjelenítendő színekben, mind pedig azok intenzitásában állítható legyen, ami azt is magával vonja, hogy különböző rendezvények esetén más-más hangulati háttérként szolgáljon. Ez a megoldás ráadásul az energiafelhasználást tekintve is hatékonyabb lesz, hiszen a tervek szerint 40%-al kevesebb energiát fogyaszt majd, mint a meglehetősen elavultnak minősülő, 25 évvel ezelőtt üzembe helyezett jelenlegi változat. „Azt szeretnénk, hogy London a legszebb arcát mutassa a világnak a 2012-es játékok idején, hiszen jövő nyáron mindenki bennünket figyel majd” - mondta a szerződés aláírásakor Boris Johnson, London polgármestere, aki arra is büszke volt, hogy London új látványossága nem az adófizetők pénzéből kerül kiépítésre.