Manchester City

Kompany nem gondol még a FA-kupára

A Manchester City játékosa, Vincent Kompany a klub hivatalos honlapjának adott interjújában arra kérte csapattársait, ne gondoljanak az FA-kupára az elkövetkezendő három hétben.

A belga válogatott hátvéd eddig kiváló szezont produkál a Kékeknél, kinek teljesítményére sokan felfigyeltek. A PFA szavazásán teljesítményének elismeréséül bekerült a Premier League Év csapatába, ahol rajta kívül csapattársa, Carlos Tévez is helyet kapott. Kompany természetesen szót ejtett a megtisztelő díjról.

"A díjak szépek, azonban mindig egy cél lebeg a szemem előtt, ami az, hogy a City-vel nyerjek trófeákat. Nagyon hálás vagyok érte. Az egyetlen célom az, hogy odaérjünk a szezon végén a második helyre csapattársaimmal" - nyilatkozta a védő.

A csapatkapitány Carlos Tévez nem játszhatott a Manchester United elleni győztes FA-kupa elődöntő mérkőzésen. A kapitányi karszalagot Kompany kapta meg, ő vezette ki a Kékeket a Wembley gyepére. A belga hátvéd szerint a szurkolók fantasztikus hangulatot varázsoltak a stadionba, amely segített a csapatnak a siker elérésében.

"Tévez a csapatkapitányunk, így szomorú volt számunkra, hogy nem lehetett a pályán. Mindannyian várjuk, hogy mihamarabb visszatérjen. Mindig is olyan típusú játékos voltam, aki szereti társait előre vezetni. Akár viselem a karszalagot, akár nem, az én feladatom a csapatban továbbra is ugyanaz" - tette hozzá Kompany.