Premier League

A Newcastle ikszelt a Manchester Uniteddel

Gólnélküli döntetlent játszott egymással a Newcastle és a Manchester United a Premier League 33. fordulójában. A Szarkák végig egyenrangú partnernek bizonyultak, a mérkőzés minden aspektusa kiegyenlített volt. Sir Alex Ferguson legénysége így már 70 pontnál jár és vezeti a táblázatot a 63 egységet gyűjtő Arsenal előtt, a hazaiak a 9. helyre jöttek fel.

Remek mérkőzésre számíthatott a 52000 kilátogató (gyakorlatilag teltház), mivel mindkét csapat a támadó futball híve. A bajnokság esélyesének hatalmas ziccerével kezdődött a találkozó a St. James Parkban, Wayne Rooney lódult meg a pálya bal oldalán, majd az alapvonallal párhuzamosan mozogva középre gurította a játékszert, Javier Hernández érkezett és lőtt, de a Newcastle kapusa, Tim Krul az utolsó pillanatban megmentette csapatát a góltól.

A manchesteri nyomás ellenére a Szarkák is közel kerültek az első gólhoz, a hazaiak balszélsője Jonás Gutiérrez két védő között indult meg van der Sar kapuja felé, majd még egy United-játékost kicselezett, de a lövésébe mégis sikerült belelépniük a vendégeknek. Ez idáig lüktető volt a mérkőzés tempója, a csapatok hamar átjátszották a középpályát.

Hernández ezúttal nem szerzett gólt - Fotó: AFP
Gutiérrez nagyon hasznosan játszott, általában két védőt is lekötött az argentin mozgása, nem lehet véletlen, hogy ő volt az egyetlen játékos a pályán, aki az idei szezon összes mérkőzésén szerepelt. A hazaiak az első negyed órában 70 százalékban birtokolták a játékszert, ami remek teljesítmény Sir Alex Ferguson csapata ellen. Ezt az arányt persze folyamatosan javította a Manchester, ami helyzetekben is megmutatkozott. Hernández egy percen belül két helyzetet is mellélőtt, és Rooney próbálkozása sem találta el Krul kapuját a 19. percben.

A 29. percben Nani esett el gyanús körülmények között a Szarkák tizenhatosán belül, de a játékvezető szerint a portugált nem bántották, így hiába reklamált, csapata nem kapott büntetőt. Három eseménytelen perccel később Ryan Giggs tekert pontosan Hernández fejére, de Krul ezt a helyzetet is hatástalanította.

Remek akciónak vetett véget Fabrizio Coloccini a 42. percben, Anderson a végig agilisan futballozó Hernándezzel kényszerítőzött, de az argentin védő megakadályozta, hogy a fiatal mexikói gólt szerezzen. Az első játékrész alapján a vendégek örülhettek jobban az állásnak, a Newcastle abszolút felnőtt a feladathoz és egyenrangú partnere volt ellenfelének.

A második játékrészt a Manchester kezdte erősebben, Ferguson szavai valószínűleg nyitott fülekre találtak. Nani kétszer is a labda mögé állhatott, de mindkét lövés veszélytelen volt. Aztán az 51. percben a beadás mellett döntött a portugál szélső, Giggs bólintása azonban kevéssel, de a hazai kapu mellett hagyta el a pályát. A másik oldalon Peter Lovenkrands veszélyeztetett, de fejese elkerülte van der Sar kapuját.

A 69. percben az addigi legszebb akció maradt ki. Nani két védő között passzolt a felfutó Evra elé, aki az alapvonalról felnézett és Giggs elé gurított. A walesi Coloccini mellől belsőzött kapásból, de a játékszer csak a kapufa külső élét súrolta. Szépségdíjas momentum volt. Akárcsak a frissen beállt Stephen Ireland 25 méteres kapáslövése. Az Aston Villától kölcsönbe érkezett középpályás a Vörös Ördögök ellen debütált.

A 78. percben Ryan Giggs lőtt mellé, a következő próbálkozást pedig Nani rontotta el. Az embernek olyan érzése támadt, hogy a felek akkor sem szereznek gólt, ha két meccset játszanak egymás után. Ferguson a cserékkel a széleken próbálta erősíteni a támadójátékot, Antonio Valencia is játéklehetőséget kapott.

A 83. minutumban Giggs eldönthette volna a három pont sorsát, majd Rooney is helyzetbe került, de gólt egyik támadó sem tudott szerezni. A hosszabbításban még Hernández kapott sárgát, mivel a játékvezető szerint feldobta magát ellenfele büntetőterületén belül. A visszajátszások alapján a tizenegyes közelebb állt az igazsághoz, mégsem fújta be a bíró, így maradt a gólnélküli döntetlen.

Két különböző játékrésznek lehettünk tanúi, az első félidőben a hazaiak támadtak többet, a második 45 perc pedig a Manchester fölényét hozta, így a pontosztozkodás igazságosnak mondható a találkozó egészét figyelembe véve. Ferguson csapata így 70 ponttal vezeti a bajnokságot (7 egységgel megelőzve a második Arsenalt), a Newcastle pedig 40 egységgel a 9. helyre jött fel.

Premier League, 33. forduló:

Newcastle United-Manchester United 0-0