El Clásico

Mourinho a kiállítás miatt kesereg, Guardiola elégedett

José Mourinho Raúl Albiol kiállítása miatt kesereg, és továbbra is azt szajkózza, menetrendszerű, hogy aktuális csapatából mindig kiállítanak valakit a Barcelonával szemben. Kollégája, Pep Guardiola nem ment bele a bíró ítéleteket illető adok-kapokba, elégedett a döntetlennel.

"Sikerült kiegyenlítenünk, kemény munkáknak és a közönség fantasztikus támogatásának köszönhetően"

José Mourinho továbbra is hadilábon áll a madridi sajtóval, csak a többi újságíró kérdésére volt hajlandó válaszolni a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

"Elégedett vagyok a csapatommal, kivétel nélkül mindenki jól teljesített. Kevésen múlt a győzelem, a hajtásunknak és a közönség fantasztikus támogatásának köszönhetően majdnem nyertünk. Sajnos a játékvezetői ítéletekben most is óriási különbség volt, egyszerűen nem értem, hogy Dani Alves miért nem kapott piros lapot. A tizenhatoson belül szabálytalankodott, meg kellett volna kapnia a második sárgáját. Mi felkészültünk erre a szituációra, ezért emberhátrányban is nagyon jól játszottunk, de addig volt kiegyenlített a mérkőzés, amíg 11 ember játszott 11 ellen. Ezután már lehetetlen volt a küldetésünk, mert a Barca  világ legjobb csapata labdatartásban. Szerdán teljesen egyenlő feltételeket szeretnénk."

José MOurinho a Barcelona ellen mérkőzésen"Az első félidőben megmutatkozott, hogy tiszteljük egymást, és tisztában vagyunk az ellenfél erejével. Aztán, ahogyan lenni szokott, emberhátrányba kerültünk.Szerdán is megmérkőzünk a Barcelonával, és igen, ez a meccs hatással lesz arra, hiszen most 10 emberrel fejeztük be a mérkőzést, és a játékosaim fáradtak. Fel kell készülnünk újból arra, hogy ismét kiállíthatnak tőlünk valakit" - szajkózta a portugál vesszőparipáját, hogy minden csapatából kiállítanak egy embert a katalánok ellen.

"A szerdai mérkőzés egyedülálló lesz: a győztes viszi a kupát, a vesztes semmit. Ezért sokkal feszültebb lesz, mint a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában vívott összecsapás. Meg kell próbálnunk nyerni, mindent megtennünk ezért. Ellenfelünket jól ismerjük, erre nem kell külön felkészülnünk."

"Nagyon sokat számított a közönség támogatása, szurkolóink ma látták, hogy a csapat tíz emberrel is bátran és keményen küzd a sikerért."

"Még nem vagyunk bajnokok"

"Még nem nyertük meg a bajnokságot, nyolc pont az előnyünk és hat forduló még hátravan - kezdte értékelését Pep Guardiola, aki az ellenfél játékosai közül Pepe teljesítményét emelte ki. - Nagyon erős és tapasztalt játékos, rendkívül nehéz vele felvenni a harcot."

Pep Guardiola a Real Madrid elleni mérkőzésen

A riporterek a Mourinho által kifogásolt bírói döntésekről is kérdezték, de Guardiola semleges álláspontra helyezkedett, és csak annyit mondott: "Én nem láttam semmit".

"A döntetlen nagyszerű eredmény Madridban. Miután előnybe kerültünk, jobban kellett volna szerveznünk a támadásainkat és több helyzetet kialakítani, de kissé leültünk. De hangsúlyozom, nagyon jó eredményt értünk el. Mi lesz szerdán? Ki tudja, bármi megtörténhet..."

A katalánok trénere leginkább Carles Puyol miatt aggódott, aki három hónapos kihagyás után újra megsérült szombat este: "Rásérült a térdére, pedig nagyon jól játszott, rendkívüli erőfeszítéseket tett a csapatért.Nagyon bízom benne, hogy nem történt nagy baj."

A bajnoki El Clásicón Lionel Messi idénybeli 49. gólját szerezte, ezzel beállította Puskás Ferenc rekordját, az Aranycsapat kapitánya az 1959/60-as idényben volt ennyiszer eredményes.

A Real Madrid és a Barcelona ezt követően szerdán a valenciai Mestalla Stadionban találkozik a Király Kupa döntőjében, majd április 27-én ismét Madridban a Bajnokok Ligája elődöntőjében csapnak össze a felek, egy héttel később pedig a Nou Campban a visszavágóval zárul a maratoni klasszikus sorozat.

Primera División, 32. forduló:
Real Madrid-Barcelona 1-1 (0-0)
Gólszerző: C. Ronaldo (82. - büntetőből), illetve Messi (53. - büntetőből). Kiállítva: Albiol (Real Madrid, 51.).