Kínai Nagydíj

Hamilton győzött, de Webber a legnagyobb nyertes

Magyar idő szerint vasárnap reggel rendezték a Formula-1-es világbajnokság Kínai Nagydíját Sanghajban, ahol óriási izgalmak közepette Lewis Hamilton megtörte a Red Bull, illetve Sebastian Vettel hegemóniáját, a vb-címvédő a második lett, csapattársa, Mark Webber pedig a 18. helyről startolva lett a harmadik.

A McLaren első idei győzelmét aratta Kínában

A verseny már a rajt előtt hozott némi izgalmat, legalábbis a 3. helyről induló Lewis Hamilton számára: a brit világbajnok ugyanis csak néhány másodperccel a határidő letelte előtt hagyta el a boxutcát, a McLaren szerelői ugyanis az utolsó pillanatig dolgoztak az autón - mint kiderült, a légszűrőbe üzemanyag került, ami miatt nem tudott elindulni a motor.

A startra végül sikerült összeheggeszteni a McLarent, így teljes rajtráccsal kezdődhetett a sanghaji futam. Az élről rajtoló világbajnoki címvédő, Sebastian Vettel meglehetősen pocsék rajtot vett: nem elég, hogy a második helyről induló Jenson Button erőből megelőzte, még Hamilton is el tudott menni mellette.

A negyedik helyről kezdő Nico Rosberg is megpróbálta megelőzni a Red Bull világbajnokát, ám néhány kanyar után ő már inkább arra figyelt, hogy nehogy a két Ferrari lehagyja. A startnál még Michael Schumacher lépett előre nagyot, a 14. helyről a kilencedikre ugrott, ám a 18.-ról nekivágó Mark Webbernek nem sikerült ilyen jól, kilenc kör alatt feljött a 15. helyre, ám akkor Perez visszavette helyét.

A kerékcseréket Jaime Alguersuari kezdte a 12. körben, ám rosszul tették fel a jobb hátsóját, ami az második kanyarban le is esett, így három keréken próbált megtenni egy kört, nem sikerült neki, ő lett az első kieső.

Az élen álló Button, Hamilton, Vettel hármas egy másodpercen belül követte egymást, ám mindegyiküknek egyszerre kezdett elkopni a gumija. A McLarennél úgy döntöttek, hogy a vezető Button menjen hamarabb kereket cserélni, akivel együtt Vettel is kiment, de a brit a Red Bull garázsához parkolt elsőre - így elbukta az első helyet.

A wokingi istállónál egy kör alatt aztán sikerült Hamilton versenyét is elrontani, neki ugyanis olyannyira elkoptak a lágy gumijai, hogy Massa a pályán megelőzte - az egész felfordulás végén aztán az élmezőnyből legkorábban gumit váltó Nico Rosberg állt az élre a kerékcserék után.

Ráadásul a másik Mercedesben ülő Schumachernek is jól sikerült az első kerékcseréig a futam, hiszen már a 6. helyen állt, és nagy erőkkel dolgozott azon, hogy Fernando Alonsót maga mögött tartsa - izgalmas és nosztalgikus pillanatok voltak…

A második boxkiállásokat bő tíz kör után Button kezdte a 26. körben, amire gyorsan reagált Rosberg is, miközben a pályán Alonso nagy nehezen megelőzte Schumachert és feljött a hatodik helyre - ám a német Sky tévécsatorna felvétele szerint a spanyol tiltott helyen használta a DRS-t.

Az élre végeredményben Vettel ugrott - aki azonban elvesztette a rádiókapcsolatát a csapatával - majd miután a világbajnok kiállt második cseréjére, Massa, majd a brazil kiállása után Rosberg került az első helyre. 

A második boxkiállások köre után az élmezőnyben csak a két Ferrari, valamint Vettel tervezték úgy, hogy nem is jönnek ki többet, igaz, Alonso gumijait elfogyasztotta a Schumacher elleni párbaj, így ő visszaesett néhány kör alatt a negyedikről a hatodik helyre.

A vége előtt tíz körrel aztán kiderült, hogy Rosberg autójában az üzemanyag kritikus szintre esett, így a győzelmi esélyei elszálltak a németnek, és eddigre már teljesen elkopott az élen haladó Vettel kemény keverékű gumija.

Öt körrel a vége előtt aztán megérkezett Lewis Hamilton a világbajnok mögé és két sikertelen kisérlet után harmadjára végül csak sikerült elmennie a német mellett, ráadásul az ekkor még harmadik helyen haladó Buttonnak is szóltak, kapja el Vettelt.

Ehelyett azonban jött a KERS nélküli Webber, aki három körrel a vége előtt megelőzte Rosberget, majd egy körrel a leintés előtt könnyedén lehagyta Buttont is.

A helyenként kaotikus, változatos és igazán izgalmas futamot végül Lewis Hamilton nyerte meg, mögötte Sebastian Vettel végzett, a harmadik helyre pedig a zseniális taktikával előrukkoló Mark Webber érkezett. Hamilton egyébként 16. futamgyőzelmét szerezte meg Sanghajban.

Hamilton pályafutása 16. futamgyőzelmét ünnepelhette Kínában

Kínai Nagydíj, végeredmény:
1. Hamilton (McLaren-Mercedes) 1:36:58.226
2. Vettel (Red Bull-Infiniti) + 5.198
3. Webber (Red Bull-Infiniti) + 7.555
4. Button (McLaren-Mercedes)  + 10.000
5. Rosberg (Mercedes) + 13.448
6. Massa (Ferrari) + 15.840
7. Alonso (Ferrari) + 30.622
8. Schumacher (Mercedes) + 31.206
9. Petrov (Renault) + 57.404
10. Kobajasi (Sauber-Ferrari)  + 1:03.273
11. Di Resta (Force India-Mercedes) + 1:08.757
12. Heidfeld (Renault) + 1:12.739
13. Barrichello (Williams-Cosworth) + 1:30.189
14. Buemi (Toro Rosso-Ferrari) + 1:30.671
15. Sutil (Force India-Mercedes) + 1 kör
16. Kovalainen (Team Lotus) + 1 kör
17. Perez (Sauber-Ferrari) + 1 kör
18. Maldonado (Williams-Cosworth) + 1 kör
19. Trulli (Team Lotus) + 1 kör
20. D'Ambrosio (Virgin-Cosworth) + 2 kör
21. Glock (Virgin-Cosworth) + 2 kör
22. Karthikeyan (HRT-Cosworth) + 2 kör
23. Liuzzi (HRT-Cosworth) + 2 kör

A világbajnokság állása

A következő verseny: Török Nagydíj, május 8., Isztambul.