MTK Budapest

Hihetetlen gátak szakadtak fel bennem - Tischler

Címkék:

Az MTK Budapest fiatal játékosa remek gólt szerzett a Vasas ellen, ez azonban csak egy pontra volt elegendő, így továbbra is közel áll a kieséshez a fővárosi csapat.

mtkTischler Patrik hosszú idő után talált be újra az ellenfél kapujába, ám az MTK továbbra sincs megnyugtató helyen a bajnokságban, hiszen csak döntetlent értek el a Vasas ellen.

"Örülök, hogy vége a gólcsendnek. Úgy mentem fel a pályára, hogy most "szétszakítok" mindent, megalkuvást nem tűrően akartam játszani, és hihetetlen gátak szakadtak fel bennem, amikor sikerült betalálnom. Ez volt az első igazi helyzetem a meccsen, bár előtte egy szabadrúgásból már veszélyeztettem. A gól előtt Pál Andris remekül megcsinálta a cselt, és megéreztem, hogy keményen belövi a labdát a rövidre. Kis túlzással már csak bele kellett tennem a lábam. Berobbantam, és sikerült értékesítenem a helyzetet" - mondta az mtkbudapest.hu-nak Tischler Patrik.

A második félidőben a fiatal támadó akár a mérkőzést is eldönthette volna, a helyzete azonban kimaradt.

"Nagyon bosszant, hogy nem sikerült belőnöm a helyzetemet, dehát alapvetően ez mégiscsak a "kifelé pattanós" időszakunk, így nem is csodálkozom, hogy nem volt szerencsém. Volt egy másik esélyem is, sajnos a partjelző tévesen lest intett, pedig talán azt már nem rontottam volna el, és akkor Hege kiállítása sincs… na de kár most ezen rágódni, úgy érzem, ha így hajt a csapat a továbbiakban is, akkor sikerül elérnünk a célunkat" - jegyezte meg a 19 éves játékos.