Malajziai Nagydíj

Hamiltont megzavarta a korai kiállás

A második helyről rajtoló Lewis Hamilton végül a hetedik helyen zárt a Formula-1-es világbajnokság Malajziai Nagydíján. A McLarent vezető korábbi világbajnok úgy véli, túl korán jött ki először a boxba gumit cserélni, ennek eredményeképpen nem tudott a dobogón zárni.

Nem tudtuk igazán jól kímélni a gumikat, ezért volt szükség a tervezettnél korábbi boxkiállásra. Az egész verseny során folyamatosan én kezdtem a kerékcseréket, aminek az lett az eredménye, hogy mindenkinél hamarabb fogytak el a gumijaim. Ilyen a versenyzés, el kell fogadnunk, hogy ma így jártunk” - mondta csalódottan a verseny után Hamilton.