A szombati időmérő végén alighanem mindenkiben megfogalmazódott a kérdés: akkor most tényleg ennyire jó a McLaren? Vettel letolt gatyás hasonlatával élve tudnék csak válaszolni: nem, nem ennyire jó, a nadrág letolásakor ugyanis kiderült, hogy korántsem áll olyan jól „méretileg” a wokingi gárda. A McLarenek versenytempó tekintetében már korántsem voltak annyira közel a Red Bullhoz, mint az egy körös megmérettetésen - ráadásul láthatóan a gumik fogyasztásával is hadilábon álltak kissé.

Vettel így voltaképpen sima győzelmet aratott, még akkor is, ha volt a versenynek egy néhány körös periódusa, amikor úgy tűnt, a Hamilton-Button kettős megnehezítheti a dolgát. Nem mellékes azonban, hogy ez éppen arra az időszakra esett, amikor a világbajnoki címvédő a csapat tanácsára inkább nem használta a KERS-berendezését. Később persze már nyomogatott bőszen - a McLarenek pedig annak rendje és módja szerint el is tűntek a süllyesztőben. Mert bár Button a végén mindössze 3,2 másodperces lemaradással követte a célban Vettelt, azért ne higgyük, hogy ne tudott volna nagyobb időkülönbséget kettejük közé tenni a német. Egyelőre nem volt rá szüksége, sőt, van egy elméletem, miszerint kifejezetten káros lett volna a csapatra nézve, ha amúgy betyárosan agyonveri a mezőnyt. Mert ne is kételkedjünk, agyon tudná - ha akarná, és ha engednék neki.

Viszont véleményem szerint egyszerűen nem engedik. Vessünk ugyanis egy pillantást a tabellára: Sebastian Vettel ötven ponttal vezeti a bajnokságot, kettőből kettő futamot nyerve, ráadásul mindkétszer megszerezte az első rajtkockát is. Mi az alázás, ha nem ez? És mégis, sokan úgy érzik, hogy még nincs veszve az évad, lehetnek ebből izgalmas futamok is, és akár öldöklő küzdelembe is fulladhat a bajnoki címért való hajsza. Persze lehet, hogy igazuk van, én magam viszont teljes biztossággal ki merem jelenteni, hogy nem így vélekednének, ha Vettel és a Red Bull az idény első két versenyén teljes erőbedobással versenyez. Mert nem úgy versenyzett, nekem az az érzésem.

Ha valóban minden erejükkel a lehető legnagyobb különbség kialakítására koncentráltak volna, akkor könnyen lehet, hogy valóra vált volna Helmut Marko tesztidőszak kezdetén tett kijelentése, mely szerint a Red Bullok minden riválisuknak képesek lennének kört adni! Ez persze így, ebben a formájában nem igaz, de ha a McLarent kivesszük a mezőnyből, már nem is tűnik olyan elvetemült ötletnek.

Hogy valójában miért is nem küzd a versenyeken teljes erőfeszítéssel a Vörös Bika? Azért, mert ha ezt tenné, akkor nagy valószínűséggel bucira verne mindenkit - és ha eddig mindenkit bucira vert volna az idény első két futamán, akkor máris zengene a kórus, miszerint unalomba fullad a világbajnokság! Sőt, ami talán ennél is veszélyesebb a Red Bull számára, Bernie Ecclestone és az FIA fejében is megfordult volna a gondolat, hogy mi is történt legutóbb, amikor egy német elkezdett szórakozni a mezőnnyel. Azt pedig, hogy ez megismétlődjön, nem engedhetik meg, semmilyen áron… Ám ami igazán pikánssá teszi az egészet, az az a tény, miszerint a Red Bullnak vaj van a fején, mégpedig nem is kevés. Az az első szárny ugyanis, aminek úgy kellene állni a futamok közben, mint a cövek, a Vörös Bikákon már-már az aszfaltot koptatja, annyira elhajlik! Hivatalosan nem szabálytalan, hiszen a futamok előtti ellenőrzéseken megfelel (ergo nem hajlik), ám a szabályok szellemiségével (nem lehet flexibilis elem az autókon) totálisan ellentétes. Innentől kezdve teljesen egyértelmű, hogy a Red Bull csakis addig használhatja a legnagyobb jóindulattal is féllegális elemet, ameddig az FIA meg nem változtatja az ellenőrzési mechanizmust. És ez mitől függ? Az FIA jóindulatától. Az FIA jóindulata pedig mindig éppen az érdekek szerint oszlik szét… A kérdés már csak az, vajon meddig lesz a szövetség érdeke a folyamatos Red Bull-siker. Ezt még nem tudni, az azonban biztos, hogy ameddig legalább a látszata megvan az izgalmas futamoknak, addig van esély elodázni a szigorítást.

A verseny azonban a német győzelme ellenére nemcsak a Red Bullról szól. Mögötte konkrétan annyi akció volt, amennyit például az egész 2004-es szezonban nem lehetett látni, így pedig azt kell mondanom, hogy annak ellenére sem unatkoztunk, hogy a várva-várt eső végül nem érkezett meg a sepangi pályára. Hosszú és talán felesleges is lenne felsorolni, hogy hányszor előzte meg egymást oda-vissza Webber és Kobajasi, Kobajasi és Schumacher, vagy ismét Webber és Massa. Mert itt bizony minden körre, minden szakaszra jutott valami izgalom! És ez még akkor is nagyon jó dolog, ha hála a DRS-nek, gyakorlatilag csak formalitásnak számított egy-egy előzés a célegyenes végi kanyarkombinációban. De akkor is volt előzés, volt akció, volt védekezés, és sosem lehetett tudni, hogy éppen ki, mikor, mennyi időre és milyen gumiért megy ki a boxba. Kezdésnek például ott volt a Renault-k fantasztikus rajtja, Heidfeld egyenesen a hatodik helyről katapultált a második pozícióba, mögötte pedig Vitalij Petrov is betyárosan megszorongatta Lewis Hamiltont. Később persze nem hazudtolta meg önmagát, egyből érkezett egy menetrendszerű hiba (máris csak a két Ferrari olasz nemzeti színűre varázsolt hátsó szárnyait vizsgálgathatta), majd később totális szürkeségben tengetette köreit az orosz. Az igazi show-t jó érzékkel a végére hagyta a leginkább egy kamionsofőr finomságával vezető orosz: már csak négy kör volt hátra a versenyből, amikor a hetedik helyen kolbászolva előbb kicsúszott a pályáról, majd gyakorlatilag gázelvétel nélkül felugratott a rázókövön, és kitört kormányrúddal állt félre az aszfaltcsík másik oldalán. Én biztos vagyok benne, hogy ilyet egyes-egyedül ő tud a mezőnyben - és ezért egyáltalán nem tudok haragudni rá.


Annál inkább tudok viszont Fernando Alonsóra, aki valami bődületesen nagy butaságot csinált, amikor egyszerűen kitorpedózta saját magát egy fantasztikus harmadik helyből. Mert fantasztikus lett volna, ha úgy végez a harmadik helyen, hogy gyakorlatilag az egész hétvégén szenvedett, saját csapattársa is simán verte - ráadásul a futam hajrájában a DRS-e is felmondta a szolgálatot. A Hamiltonos esetben viszont csak és kizárólag őt illeti a korholás, szegény Lewis örült, hogy a pályán tudott maradni - és aztán nagy meglepetéssel konstatálta, hogy Alonsónak elgurult a gyógyszere. Kisebb csoda folytán a mclarenes versenyben maradt, sőt, szemre nem is lassult az eset következményeként - bár lehet, ez csak azért tűnik így, mert előtte is egy szedált alligátor gyorsaságával közlekedett a pályán. A hiba oka valószínűleg egy selejtes gumikészlet volt, a harmadik kiállása után ugyanis Hamilton látványosan elvesztette a fonalat, sorra zárkóztak fel rá, és előzték meg riválisai - érdekes módon egyedül Alonsónak nem sikerült minden gond nélkül elhúzni a 2008-as világbajnok mellett.


Button eközben ismét hozta a kötelezőt, tökéletesen látványtalanul ért el egy nagyon stabil második helyet, ráadásul nem is volt nagyon messze a győztes Vetteltől. Persze erről már fentebb kifejtettem a véleményemet… A futam hőse cím pedig megosztva jár Nick Heidfeldnek és Mark Webbernek, hiszen mindketten csaknem hibátlanul versenyezve értek oda a 3.-4. helyre. A veterán német egy fantasztikus rajt után visszaesett, első kerékcseréjét meglehetősen rosszul időzítette a csapata, és rövid úton a hetedik pozícióban találta magát. Innentől azonban már (ha úgy tetszik, akkor, amikor nagyon kellett) már nem hibázott, sorra előzte meg társait, és végül csodálatos önuralomról tanúságot téve, a szárnyaszegett Hamilton mellett is elhajtott. Sőt, az utolsó két körben oroszlánkörmökkel védte a dobogós pozíciót, holott a mögötte érkező Mark Webber jóval gyorsabb volt már nála. A gyorsaság azonban önmagában még semmire sem elég…

Erről pedig alighanem az előbb említett Mark Webber tudna hosszabban mesélni. Kalandos verseny után lett ugyanis negyedik - volt ebben minden: elhibázott rajt, nem működő KERS, oda-vissza előzgetős csetepaté, és nem mellesleg négy boxkiállás. Már a Kobajasival a kilencedik helyért vívott csata is fantasztikus volt, ám az ausztrál ezt is tudta fokozni: amikor kellett, mindig tudott a pályán előzni, és így lépdelt szépen felfelé a tabellán. Nyilvánvalóan nem jött rosszul neki Alonso és Hamilton ütközése sem, amivel mindjárt két vetélytársa vette útját a boksz felé - ám dőreség lenne azt mondani, hogy csak a szerencse repítette a negyedik helyre a Red Bull versenyzőjét.

Akire még feltétlenül ki kell térnem, az Michael Schumacher és csapata, a Mercedes. Előbbit szombaton csúnyán lehúztam, miután ismét a 11. helyre kvalifikálta magát, és szemmel láthatóan nem tudott eléggé felpörögni az időmérő második szakaszára. Hittem is meg nem is a DRS meghibásodásával való takarózást, hiszen bevallom, kezdett már kissé elegem lenni az állandó magyarázkodásból. Nos, a mai nap tökéletesen megcáfolt engem, hiszen Schumacher a körülményekhez képest hibátlanul vezetett, egy csapnivaló autót kormányzott végül a kilencedik helyre - hiszen ez volt a maximum, amit a mai napból a Mercedes kihozhatott. Talán sokaknak fáj, de ki kell jelenteni: az idei évi Mercedes valami borzasztóan gyenge, körülbelül a Sauberrel és a Toro Rossóval van egy szinten. Ebben pedig, bármekkora keserűség is ez egyeseknek, Michael Schumachernek is van szerepe… Vasárnap azonban minden dicséretet megérdemelt az öreg, fantasztikusan rajtolt, még egy-két keményebb csata is belefért Kobajasival, sőt a végén a pályán tudta megelőzni Di Restát a pontszerzésért. Versenytempója mindvégig jobb volt a csapattárs Rosbergénél, tehát voltaképpen kijelenthetjük, hogy a maláj hétvégén minden szempontból felülmúlta 25 éves csapattársát. Ez pedig bizony a trópusi hőség közepette, 42 esztendősen, nem kis teljesítmény…

Mint ahogy nem kis teljesítmény Kobajasi nyolcadik helye sem, amit úgy ért el, hogy mindössze kétszer tette tiszteletét a boxban dolgozó szerelőinél - miközben akadtak olyanok, akik négyszer is kerékcserére kényszerültek. Nem is vitás, a Sauber valami elképesztően kíméletesen bánik a gumikkal, ez pedig pontosan elég lehet arra, hogy folyamatos pontszerzésekkel tudják magukat tartani a középmezőnnyel. Az pedig, hogy a Mercedest is simán verik, mindössze hab a tortán…

Folytatás egy hét múlva Kínában - remélhetőleg hasonló izgalmakkal, és kevesebb színjátékkel. Sőt, én a magam részéről azt sem bánnám, ha végre egyszer már tényleg leszakadna az ég…