Serie A

Totti a hajrában rúgta közelebb a Romát a BL-hez

A két Bajnokok Ligája-indulásért küzdő együttes csatájában a Roma Udinében tudott győzni 2-1-re, így három pontra megközelítette riválisát a tabellán.

Totti szenved - Fotó: AFP

Az AS Roma a találkozó előtt hat ponttal volt lemaradva a BL-indulást jelentő negyedik helytől, épp ahol az Udinese áll. Ebből a szempontból létfontosságú találkozó volt a szombat esti, hiszen egy vendéggyőzelemmel a Roma három pontra jöhetett volna fel a riválisa mögé a Serie A tabelláján.
A két csapat őszi mérkőzésén Menez és Borriello góljával a fővárosiak nyertek. Egyik csapat sincs különösebben jó formában, hiszen mindketten 2-0-s vereséget szenvedtek az előző fordulóban. A hazaiaknál nem lépett pályára a legnagyobb sztár, Alexis Sanchez, míg a Farkasoknál Borriello ismét csak a kispadon kapott helyet.

Az első helyzet a 10. percben alakult ki, amikor Di Natale lőtte földre a labdát középről, 14 méterről, ami onnan Doni kezébe pottyant. Negyedóra elteltével Denis lőtt kapura 14 méterről, de a védők blokkolni tudtak, majd a szögletet követően ismét ő bólintott, nem sokkal fölé. A találkozón meglepően sok volt a technikai hiba mindkét csapat részéről. A 26. percben Di Natale előtt adódott lehetőség, de jó helyzetben eltörte a labdát az udinei közönség kedvence. Nagy volt a feszültség a pályán, a csapatok sokszor többet foglalkoztak egymással, mint a labdával. A 32. percben Totti végzett el szabadrúgást, amelyet Benetia csúsztatott meg De Rossi elől, Handanovicnak pedig óriási bravúrra volt szüksége, hogy ezt kivédje. A félidő második felében komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni a csapatok, így gól nélküli állással vonulhattak az öltözőbe.

Az 52. percben egy gyors ellentámadás után Denis maradt a római 16-os sarkánál teljesen üresen, ám lövése centikkel ugyan, de elkerülte a kaput. Az 56. percben büntetőhöz jutott a Roma, miután Pinzi rúgta fel látványosan Pizzarót. A 11-est Totti Panenka-módra lőtte a kapu közepébe a balra mozduló kapus mellett (0-1). Nem sokkal később növelhette volna is előnyét a fővárosi csapat, Juan fejesét azonban Domizzi a gólvonalról vágta ki. A gól után kicsit élvezetesebb lett a játék, az Udinesenek mennie kellett előre, a Roma pedig úgy érezte, döntésre tudja vinni a dolgot. Folyamatos játék viszont nem alakulhatott ki, mivel a sok szabálytalanság és a folyamatos cserék mindig megakasztották a lendületet. A 80. percben a csereként beálló Borriello került helyzetbe egy remek római akció végén, de az utolsó pillanatban menteni tudtak előle a hazai védők. A 88. percben a gyengébb játék ellenére egyenlíteni tudott az Udinese, miután Corradi nyert meg egy fejpárbajt Burdisso ellen, a lefejelt labdát pedig Di Natale bombázta a kapuba (1-1). A 92. percben az Udinese megszerezhette volna a vezetést, de Asamoah kézzel ütötte be a kapuba a labdát, így még volt ideje a Romának egy ellentámadásra. Riise kapta a labdát egy bedobás után, aki maga elé engedte, majd az alapvonalról középre adott. Bent a védők elaludtak, Totti pedig az öt és felesről a hálóba pörgetett (1-2). Ezzel véget is ért a találkozó, egy fantasztikus hajrát követően a Roma némi szerencsével szerezte meg a számára oly fontos három pontot.

Serie A 32. forduló

Udinese-Roma 1-2 (0-0)

Gólszerző: Di Natale (87.), ill. Totti (57. - 11-esből, 90+4)