Európa Liga előzetes

A Porto triplázásra készül

Csütörtök este a második számú európai kupasorozatban is megkezdődnek a negyeddöntős összecsapások: a magyarokat leginkább a Dzsudzsák Balázst foglalkozató PSV lisszaboni vendégjátéka érdekli a Benfica ellen. A már bajnokká avatott Porto a Szpartak Moszkvával, az angok skalpot begyűjtött Dinamo Kijev és Braga egymással meccsel. Az egyetlen luzitánmentes párharc a Villarreal és a Twente összecsapása.

Európa Liga, negyeddöntő, első mérkőzés

Kisajátították az Európa Ligát a portugál klubok: akár az is előfordulhat, hogy három gárda lesz a négy között, ha sikerrel veszik a negyeddöntőt. Ráadásul nem épp kiscsapatok testén át jutottak a luzitánok a legjobb nyolc közé, a Braga a Liverpoolt, a Benfica a Paris-Saint Germaint, a Porto a Sevillát majd a CSZKA Moszkvát búcsúztatta.

Benfica-PSV Eindhoven 21:05
Tv: Story4
Mindkét csapat elbukta a hétvégi bajnokiját, a PSV 2-0-ás vereséget szenvedett a Twentétől, így a tabella második helyére csúszott, míg a Benficát a Porto győzte le 2-1-re, amivel a bajnoki címet is bukták a Sasok. Bár az eindhoveniek nem titkolják, a Eredivisie megnyerése élvez számukra elsőbbséget, korántsem utaznak feltartott kézzel Lisszabonba. A magyar válogatott Dzsudzsák Balázs a csapat házi gólkirálya négy találattal. A hazaiaknál sérülés miatt hiányzik Nuno Gomez. A párharccal egyébként megismétlődik az 1988-as BEK-döntő, amelyet a PSV nyert meg büntetőkkel.

Dzsudzsák Balázs

FC Porto-Szpartak Moszkva 21:05A Portót vasárnap este már bajnokká avatták, és talpon van még a Portugál Kupában is, a Mourinho-utódnak kikiáltott André Villas-Boas csapatát az EL-ben is az egyik legnagyobb esélyesnek tartják, vagyis a triplázás is sikerülhet a fiatal trénernek és gárdájának. Mérlegük itt tíz győzelem mellett egy döntetlen és egy vereség. A Szpartak a BL-ből csatlakozott, a Baselt majd az Ajaxot legyőzve jutott a negyeddöntőig, a hollandokat mindkétszer megverték. Valerij Karpin együttese viszont az orosz bajnokság első három fordulójából kétszer is kikapott, gólkülönbségük 1-8. A portugálok az előző körben a CSZKA Moszkvát búcsúztatták, oda-vissza megnyerve a párharcot, orosz (és moszkvai) ellenféllel szemben tehát friss tapasztalataik vannak. A két csapat még nem találkozott korábban egymással az európai kupaporondon.

Fredy Guarín

Dinamo Kijev-Sporting Braga 21:05Mindkét együttes angol ellenfelet gyűrt le a 16 között, a Dinamo a Manchester Cityt, a Braga a Liverpoolt. Az ukránoknak portugál ellenféllel szemben nincsenek jó emlékeik, elmúlt tíz mérkőzésükből hetet elveszettetek luzitán csapattal szemben. A nemzetközi tapasztalat viszont melletük szól, a Braga még sosem játszott negyeddöntőt európai kupában, és az idei BL-kiírásban, majd az EL-ben is idegenben mindössze egy mérkőzést nyertek, a Partizan Belgárd ellen a BL-csoportkörben. A Kijev ezzel szemben kétszeres KEK-győztes, igaz, az utolsó még 1986-ban volt.

Villarreal-Twente 21:05
Tv: Digi Sport
A negyeddöntők egyetlen "portugálmentes" összecsapása ez. A Villarreal az őszi és év eleji szárnyalás után hullámvölgybe került hazájában, jelenleg negyedikek, de az EL-ben menetelnek, az egyenes kiesésés szakaszban a Napolit, majd a Bayer Leverkusent búcsúztatták, utóbbit 5-3-as gólkülöbséggel. A sorozat gólkirályjelöltje is a Sárga Tengeralattjáró soraiból kerülhet ki, Giuseppe Rossi eddig nyolcszor zörgette meg az ellenfelek hálóját. A Twente a PSV szombati legyőzésével átvette a vezetést az Eredivisiében, a BL-ből kiesve a Rubiny Kazanyon és Huszti Szabolcs Zenitján át vezetett útja a negyeddöntőig.