Rali-vb

A kategória ötödik helye Turánék célja az idén

  • MTI

Az idén szinte állandó magyar résztvevője lesz a rali-világbajnokságnak: a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős a jövő hét végén kezd a jordániai viadalon, majd további hat futamon indul.

Turán a Fiestával

A csütörtöki, szentendrei sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 37 éves pilóta és navigátora egy Ford Fiesta S2000-es versenyautóval az észt Markko Martin csapatában száguld majd jövő csütörtöktől szombatig a jordániai utakon. Az első és a második napon hat-hat, a zárónapon pedig nyolc gyorsasági szakaszt bonyolítanak le.

A sajtótájékoztatón jelen volt Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) frissen megválasztott elnöke, aki kijelentette, nagyon büszke a csapatra, és biztosította Turánékat, hogy minden segítséget megad a versenyzésükhöz.

"Az idén már nem a tapasztalatszerzés a célunk, mindent elkövetünk majd a minél jobb eredmények elérése érdekében - mondta az MTI-nek Turán Frigyes. - Nem titkolt vágyunk, hogy kategóriánkban az év végén az ötödik helyen végezzünk."

A csapat már pénteken útra kel a verseny színhelyére, hogy teszteljék az autót, illetve az embert és gépet próbáló pályákat.
A magyar duó tavaly négy versenyen indult, a bolgár vb-futamon a rendkívül előkelő nyolcadik, pontszerző helyen végzett. A Turán, Zsiros kettős a jordániai száguldást követően az Olasz-, a Görög-, a Finn-, a Német-, a Francia- és a Spanyol-ralin indul.