Divízió I-es jégkorong-vb

Tokaji játszana a szlovénok ellen

  • MTI

A vállsérüléssel kezelt Tokaji Viktor szeretne játszani a szlovénok elleni pénteki vagy szombati felkészülési mérkőzésen, ugyanakkor a divízió I-es világbajnokság előtt álló magyar jégkorong-válogatott szakmai stábja szerint jobb, ha pihen még.

okaji Viktor, a Fehérvár jégkorongcsapatának csapatkapitánya a kupával kezében köszönti a szurkolókat, miután az együttes az első osztályú országos jégkorong-bajnokság döntőjének negyedik mérkőzésén 9-4-re győzött a Dunaújváros ellen, s ezzel 4-0-ra megnyerte a párharcot.
"Két héttel ezelőtt, a bajnoki döntő harmadik meccsén ugrott ki a bal vállam, de még akkor helyre tették. Játszottam a negyedik mérkőzésen is, és azóta pihentem tíz napot. Szeretnék már játszani! Az edzésen megkülönböztető piros mezt kaptam, ami azt jelenti, hogy én nem ütközhetek, és velem sem ütközhetnek. Csakhogy nem vagyok én hímes tojás!" - nyilatkozta az MTI-nek a szerdai első, káposztásmegyeri tréninget követően a fehérváriak hátvédje.

A csapatban már ott van Horváth András és Kovács Csaba, mindketten kisebb betegséggel bajlódtak, de már teljes értékű munkát végeznek.

A magyarok az április 17-én rajtoló budapesti vb előtt még négy felkészülési találkozót játszanak: pénteken a káposztásmegyeri Jégpalotában, szombaton pedig Székesfehérvárott Szlovénia, április 12-én ugyancsak a Jégpalotában, míg 13-án Dunaújvárosban Ukrajna lesz az ellenfél.

A vb-n sorrendben Hollandia, a Koreai Köztársaság, Spanyolország és Olaszország lesz az ellenfél. Az első jut fel a világelitbe, míg az ötödik helyezett kiesik.