Gyorskorcsolya

Maratonit fut az olimpiai bajnok koris

  • VNA

Ősszel elindul a New York maratonin az amerikaiak olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázója, Apolo Anton Ohno.

Apolo Anton Ohno a 2010-es vancouveri olimpián ünnepel a dobogón.
A nyolcszoros olimpia érmes (kétszeres bajnok) amerikai rövidpályás gyorskorcsolyázó, Apolo Anton Ohno úgy döntött, hogy novemberben New Yorkban kipróbálja a maratoni futást. „Még sohasem futottam 15 kilométernél többet, ezért nagyon kemény feladat lesz a maratoni. Rövidpályás gyorskorcsolyázó vagyok, két és fél percnél többet nem töltök verseny közben a pályán. Most viszont négy, öt vagy akár hat órányi mozgás is várhat rám” - mondta Ohno. Az órával amúgy nem akar majd foglalkozni, csak egyetlen dolog érdekli a 42 195 méter során: célba akar érni. „Nem fogok úgy nekiugrani a távnak, mint teszem azt a jégen 500 méteren” - jelezte egyértelmű terveit Ohno.

Apolo Anton Ohno kihagyta az olimpia utáni (2010/11-es) Világkupa szezont, a New York-i futás terve pedig azt vetíti előre, hogy vélhetően a következő évben sem látjuk őt a jégen. Sokak szerint ez a bejelentés egyben Ohno visszavonulását is jelenti. A mindössze 28 éves sportoló azonban még nem döntött a folytatásról és arról sem, hogy ott lesz-e a 2014-es, Szocsiban rendezendő olimpián. „Csak esélyt kaptam arra, hogy egy kicsit élvezzem az életet. Csodálatosan telnek a napjaim korcsolya nélkül, tizenöt évet áldoztam rá az életemből, hogy a világ legjobbja legyek rövidpályás gyorskorcsolyában, most mással is szeretnék foglalkozni" - adott diplomatikus választ a jövőjét firtató kérdésekre.

Ohno amúgy szeret a saját sportágától idegen területeket is kipróbálni, 2007-ben például megnyerte (profi táncos partnernőjével, Julianne Hough-hal) az Egyesült Államokban nagyon népszerű Dancing with the Stars című műsort is.