Olimpia 2018

Garmisch-Partenkirchen népszavazással dönt az olimpiáról

  • VNA

Május elején népszavazást rendeznek Garmisch-Partenkirchenben a 2018-as müncheni olimpiai pályázat kapcsán.

Idén nyáron eldől, hogy a három, még versenyben maradt város, a dél-koreai Pyeongchang, a franciaországi Annecy valamint a németországi München közül melyik rendezheti meg a 2018-as téli olimpiát. A német helyszín kapcsán már egy éve zajlik a huzavona a társrendező Garmisch-Partenkirchennel. Az alpesi sí versenyek tervezett helyszínéhez ugyanis helyi gazdák földjére (egészen pontosan azok ideiglenes használatára) is szükség lenne, amit  a földtulajdonosok hosszú ideig nem akartak átengedni az ötkarikás játékok idejére. Bár az 59 hangadóból álló tömörülés az elmúlt hónapban már végül aláírta a megegyezést a területek átadásáról, az ügy úgy tűnik mégsem jutott nyugvópontra.

Az olimpiát ellenzők ugyanis addig dolgoztak a háttérben, amíg szerdán a garmischi városvezetés úgy döntött, hogy népszavazást ír ki és a bajor kisváros lakóit kéri meg arra, hogy döntsenek arról, szeretnének-e olimpiai versenyeket látni 2018-ban. A fenti megállapodás tükrében inkább csak szimbolikusnak tartott referendumot május 8-án rendezik, amely időpont azért lehet fontos, mert még megelőzi a NOB helyszínről döntő dél-afrikai szavazásának idejét. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai július hatodikán Durbanban így már annak tudatában fognak szavazni, hogy miként gondolkoznak az idei alpesi sí vb-nek (amúgy az olimpián is használt lejtőkön!) otthont adó német kisváros lakói.

Az olimpia ellenes szervezet amúgy 2500 aláírást gyűjtött a népszavazás kiírása érdekében, a referendum elutasító végeredményének alighanem Pyeongchang és Annecy elöljárói örülnének a legjobban.