EURO 2012

A svédek utolérhetnek minket, a spanyolok krumplit szedhetnek

A holland-magyaron kívül még sok mérkőzést játszanak világszerte

A magyar csoportban Svédország Moldovát fogadja kedden este az Európa-bajnokság selejtezősorozatában. Spanyolország Litvániában kénytelen játszani, ha a játékvezető arra alkalmasnak találja a pályát, Törökország Ausztriával, Szerbia Észtországgal, Csehország Liechtensteinnel csap össze.

A csoport
Törökország-Ausztria 19:30
Belgium-Azerbajdzsán 20:45
Németország a papírformának megfelelően egyre biztonságosabb távolságból figyelheti a mögötte állók harcát - Kloséék kedden nem is játszanak selejtezőt, az ausztrálokkal barátkoznak - , ami azonban még nagy izgalmakat tartogathat. A forduló érdekesebb párosításának a Törökország-Ausztria mérkőzés tűnik. A hazaiak a negyedik helyen állnak négy meccs után 6 ponttal, a vendégek a másodikok ugyanennyi találkozón szerzett 7-tel. Azaz sok minden eldőlhet Isztambulban, de tovább is bonyolódhatnak a kérdések. A Guus Hiddink vezette törökök legutóbbi négy találkozójukon nem tudtak nyerni, sőt, háromszor ki is kaptak. Németországtól és Azerbajdzsántól idegenbeli selejtezőn, Hollandiától barátságos mérkőzésen, legutoljára pedig egy veretesnek nem nevezhető 0-0-t játszottak otthon Dél-Koreával. De nem csak ezen a meccsen nem tudtak betalálni, a négy közül egyiken sem jött ez össze Altintopéknak. Legutóbb, 2008 novemberében idegenben lőttek négyet Ausztriának, most ahhoz hasonló formára lenne szükségük. Az osztrákok hasonlóan sikertelenek voltak az elmúlt négy meccsükön - szintén három vereség és egy döntetlen -, de a pénteki Belgium elleni hazai 0-2 kivételével mindig lőttek legalább egy gólt. Idegenben négyet a belgáknak - ez is csak ikszre volt elég -, egyet a hollandoknak, illetve odahaza egyet a görögöknek. Törökországban legutóbb 1977-ben nyertek, azóta három vereséget szenvedtek el.

A csoport másik mérkőzésén a pénteken Bécsben nyerő belgák a legutóbb a mieinktől Dubajban kikapó Azerbajdzsánt fogadják. A közös történelem - két meccs, két belga győzelem - és a jelenlegi papírforma is hazai sikert ígér tehát. Persze az is meglepetésnek számított, hogy az azeriek decemberben elkapták Törökországot, úgyhogy biztosra Van Buytenék sem mehetnek ellenük.

C csoport
Észtország-Szerbia 20:30
Észak-Írország-Szlovénia 20:45
A B csoport tagjai kedden csak barátságos mérkőzéseket játszanak, ezért őket most kihagyjuk. A C-ben Szerbia nemzeti együttese Észtországba látogat, és megpróbálja leszakítani aktuális ellenfelét, illetve csökkenteni a hátrányt az olaszokkal szemben. Déli szomszédaink nem kezdték jól a selejtezősorozatot - Feröer 3-0-s legyőzését kötelező feladatként számolva nem értékelnénk túl -, odahaza 1-1-et játszottak ugyanis Szlovéniával, majd 3-1-re kikaptak az észtektől (emellett szurkolóiknak köszönhetően Olaszországban sem szereztek egy árva pontot sem, annál több ellenséget). Van tehát miért bosszút állniuk aktuális ellenfeleiken, akik egyébként elég rapszodikusan teljesítenek. Pénteken 2-0-ra győzték le a vb-elődöntős Uruguayt, korábban viszont Liechtensteinnel sem bírtak el.

A nap másik mérkőzésén Észak-Írország és Szlovénia találkozik Belfastban. A Windsor Parkban Olaszország is megbotlott már tavaly októberben, az értékes döntetlen után azonban Johnny Evansék egy teljesen értéktelent hoztak össze Feröeren. Nyerniük azóta sem sikerült, Marokkóval ikszeltek, Skóciától és Szerbiától pedig kikaptak. A védelmük ettől függetlenül jól működött a selejtezőkön, csak három gólt kaptak, igaz, a csatársoruk is csak ennyit hozott össze. Szlovénia kalkulálható vereséget szenvedett az olaszoktól pénteken, az biztosan nagyobb bánat számukra, hogy az "odavágón" kikaptak az észak-írektől. Idegenben nem sok sikerélményük volt az utóbbi időben (nyolc Eb-selejtezőn két győzelem), de most össze kell kapniuk magukat, ha nem akarnak leszakadni Szerbiától vagy esetleg aktuális ellenfelük mögé kerülni.

D csoport
Románia-Luxemburg 19:45
A Románia-Luxemburg találkozóra fix egyest és sok gólt tippelnénk, ha nem tudnánk, hogy Mutuék még egyszer sem nyertek a jelenlegi kvalifikációs sorozatban, illetve hogy összesen két gólt lőttek. Két pontjukat az Albánia elleni hazai 1-1-nek illetve a fehéroroszországi 0-0-nak köszönhetik, ezeken kívül kikaptak Franciaországban és szombaton Boszniában is. Luxemburg is szerzett már pontot, így szorosan ott liheg a románok nyakában, ők is fehéroroszországgal játszottak 0-0-t. Azért az nagy meglepetés lenne, ha a két csapat közötti különbség nem változna kedden este...

Svédország edzése a Moldova elleni hazai Eb-selejtezőre 2011 márciusában

E csoport
Svédország-Moldova 19:00
(Digi Sport)
Hollandia-MAGYARORSZÁG 20:30
(m1, Sport 1)
A Hollandia-Magyarország találkozón kívül Svédország-Moldova összecsapást rendeznek még az E-csoportban. Mindkét utóbbi csapatnak hat pontja van, de a skandinávok még csak három mérkőzést játszottak. Azokon a mieinket és San Marinót legyőzték, Hollandiában viszont simán kikaptak.Legutóbb Ciprus ellen idegenben nyertek 2-0-ra. Moldova előbb Finnországot verte, majd tőlünk és Hollandiától kikapott, végül San Marinóban győzött 2-0-ra az utolsó tétmérkőzésén. Azóta Lengyelországban 1-0-s vereséget szenvedett, Andorrát pedig 2-1-re múlta felül. Papírforma szerint Ibrahimovicék utolérhetik a magyar válogatottat, ugyanakkor pedig a vendégeket leszakíthatnák kissé. Természetesen mi akkor lennénk boldogabbak, ha meglepetéseredmény születne Solnában, leginkább a döntetlennel járnánk jól.

F csoport
Izrael-Grúzia 19:05
A házigazda Izrael és a vendég Grúzia is győzelmet ünnepelhetett szombat este. Mindenképp utóbbiak Horvátország felett aratott diadala a nagyobb meglepetés, aminek köszönhetően egy ponttal állnak a délszláv nemzet és kettővel a csoportelső Görögország mögött. Ráadásul még veretlenek, hiszen két győzelem mellett három döntetlent is elértek, igaz, összesen négy gólt tudtak szerezni, Málta ellen például csak egyet. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a védelmük jól zár, az előttük álló két együtteshez hasonlóan csak kétszer kapituláltak. Izrael támadójátéka ugyan eredményesebb (7 találat), viszont gyakrabban is kapnak gólt, eddig hatszor volt ilyesmire példa. Grúziában 0-0-s döntetlen született a két csapat szeptemberi összecsapásán, most egy esetleges hazai győzelemmel a csoport első négy helyezettje két ponton belülre kerülhetne, a vendégek azonban át is vehetnék a vezetést, ha nyerni tudnának.

I csoport
Csehország-Liechtenstein 17:30
Litvánia-Spanyolország 20:45
A G és a H jelű kvintettek tagjai szintén csak barátságos találkozókon vesznek részt kedden, így jöjjön az I csoport két összecsapása! Csehország előnyből kapott ki pénteken Spanyolországban, ezúttal pedig Liechtensteinen állhatnak bosszút. A miniállam nem meglepő módon három mérkőzés után 0 ponttal rendelkezik, gólt is csak egyet tudtak lőni, azt Skóciának. Az utolsó mérkőzésüket viszont nem veszítették el, Észtországban értek el 1-1-es döntetlent 2010 novemberében. A csehek meglepetésre kikaptak tavaly odahaza Litvániától, így már hat pont a hátrányuk a spanyolok mögött, azaz szükségük van a kötelező győzelemre, ha veresenyben akarnak maradni a csoportelsőségért. Liechtensteinben a papírformának megfelelően 2-0-s vendégsiker született 2010 október 12-én.

A világbajnok spanyolok tehát legyőzték otthon a cseheket a hétvégén, Litvániában viszont nem szívesen lépnének pályára. No, nem azért, mert az ellenféltől tartanak, sokkal inkább a pályától. A kaunasi stadion gyepszőnyege, illetve inkább homoktengere valóban sok mindenre alkalmasnak tűnik, csak labdarúgó Eb-selejtező lejátszására nem. Vicente del Bosque, az ibériaiak szövetségi kapitánya ezt szóvá is tette az UEFA-nál, válaszul azt kapta, hogy majd a játékvezető eldönti, hogy le lehet-e játszani a mérkőzést. A legfrisebb hírek szerint egy órával a tervezett kezdés előtt vizsgálják majd meg a játékteret, és akkor döntik el, hogy lesz-e meccs. Egyébként az Eb- és vb-címvédők az utóbbi hónapokban a barátságos mérkőzéseken botladoztak ugyan, de a tétmeccseiket megnyerték, így hibátlan teljesítménnyel, tizenkét lőtt és négy kapott góllal vezetik a csoportot. Ahogy már a csehek kapcsán szóba került, a litvánok ellenük idegenben nyerni tudtak, Spanyolországban viszont kikaptak, Skóciával pedig 0-0-s döntetlent játszottak hazai pályán.

Barátságos mérkőzések:

Fehéroroszország–Kanada 17:00
Katar–Oroszország 17:30
Peru–Ecuador 18:00
Ciprus–Bulgária 19:00
Szlovákia–Dánia 20:15
Görögország–Lengyelország 20:30
Ukrajna–Olaszország 20:30
Németország–Ausztráliala 20:45 (Sport 2)
Írország–Uruguay 20:45
Chile–Kolumbia 20:45
Anglia–Ghána 21:00 (Sport Klub)
Franciaország–Horvátország 21:00 (Digi Sport)
Portugália–Finnország 21:45
Egyesült Államok–Paraguay 02:00
Costa Rica–Argentína 04:00
Mexikó–Venezuela 04:00