NBA

Ötvenéves csúcsot ismételt meg a Miami nagy triója

Az Oklahoma City bebiztosította playoff-helyét

LeBron James, Dwayne Wade és Chris Bosh egyaránt legalább 30 pontot és 10 lepattanót szerzett a Miamiban a Houston ellen az NBA vasárnapi játéknapján. Ilyesmire a klub történetében még soha nem volt példa, de az egész ligát tekintve is ötven éve, 1961 februárjában fordult elő utoljára. A Los Angeles Lakers sorozatban hetedszer nyert, míg az Oklahoma City Thunder bebiztosította helyét a rájátszásban.

Chris Bosh ünnepel a Miami-Houston NBA-mérkőzésen 2011 márciusában

Azt gondolhatnánk, hogy a történelmi teljesítmény - James: 33 pont, 10 lepattanó; Bosh: 31 pont, 12 lepattanó; Wade 30 pont, 11 lepattanó - elég egy sima győzelemhez, de a Houston Rockets sem sokkal maradt el támadásban a Miami mögött. Kevin Martin 29, Scola 28, Lowry pedig 25 pontig jutott, azaz a vendégeknél is megvolt a triumvirátus, és a csapat is épp csak annyival volt gyengébb, mint ők.

Egyik együttes sem a védekezéssel törődött tehát, mutatja ezt az is, hogy a Miami kísérleteinek fele sikeres volt, de a Houston is csak kicsivel volt gyengébb. Mégis azok a pillantok döntöttek, amikor a Heat kicsit összekapta magát hátul. A negyedik negyed közepén Wade és Joel Anthony kiosztottak pár blokkot, és ez elég is volt ahhoz, hogy egy kis előnyre tegyenek szert, amit megtartottak a végéig.

Hiába szórt Gerald Wallace 40 pontot a Portlandben, nem igazán volt társa, így a csapatként jobban dolgozó Oklahoma City bebiztosíthatta rájátszásbeli szereplését egy hazai győzelemmel. Náluk Westbrook (28), Durant (21) és Ibaka (18) voltak a legjobbak, ráadásul a kulcspillanatokban a védelmük is jobban zárt. Durant kiemelkedőnek számító 5 blokkot mutatott be, de a legfontosabb az a kettő volt, amivel Perkins és Ibaka akadályozták meg, hogy a Trail Blazers csökkentse négypontos hátrányát az utolsó perc kezdetén, és ami után Westbrook növelni tudta a különbséget. A hátvéd egyébként három hármast is elsüllyesztett az utolsó öt percben, így gyakorlatilag egymaga tette elfogadhatóvá csapata vonatkozó mutatóját.

Az Oklahoma City- Portland mérkőzés legszebb jelenetei

A címvédő Los Angeles Lakers sorozatban hetedszer győzött, de még így is négymeccsnyi hátrányban van az utóbbi napokban rosszabb formát mutató ligaelső San Antonio mögött. Ráadásul hátrafelé is figyelniük kell, hiszen a nyakukon liheg a Phoenixben nyerő Dallas, amellyel a következő mérkőzésüket játsszák. Vasárnap azonban még a New Orleanson volt a sor, rendesen el is verték a Lódarazsakat. Bryant dobta a legtöbb pontot (30-at), de az este legjobbja Pau Gasol volt. 23 pontja mellé összeszedett 16 lepattanót és kiosztott 4 blokkot is, azaz mindkét palánk alatt ő volt az úr. Az ő teljesítményének is köszönhető, mindössze 84 pontot engedélyeztek a Hornetsnek, akiknél Landrynek (24 pont) nem igazán voltak társai.

NBA, vasárnapi eredmények:

Philadelphia 76ers-Sacramento Kings 111-114 - hosszabbítás után
Cleveland Cavaliers-Atlanta Hawks 83-99
Miami Heat-Houston Rockets 125-119
Memphis Grizzlies-San Antonio Spurs 111-104
Minnesota Timberwolves-Boston Celtics 82-85
Oklahoma City Thunder-Portland Trail Blazers 99-90
Golden State Warriors-Washington Wizards 114-104
Los Angeles Lakers-New Orleans Hornets 102-84
Phoenix Suns-Dallas Mavericks 83-91